Belföld

Ügyészségi házkutatás Tátrai Miklósnál

A volt vezérigazgató mellett az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját is őrizetbe vette a rendőrség.

Őrizetbe vették kedden Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját, akit a Sukoró-ügy kapcsán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint T. Miklós volt vezérigazgató mellett az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját is őrizetbe vette a rendőrség. Cs. Zsoltot bűnsegédlettel gyanúsítják. A főügyészség munkatársai házkutatást tartottak az említettek lakásaiban – ahol okiratokat és számítógépeket foglaltak le -, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket az úgynevezett sukorói földcsere ügyében.

T. Miklós és Cs. Zsolt egyaránt panaszt jelentett be az őrizetbe vételi és a házkutatási határozatok, valamint a megalapozott gyanú közlése ellen. T. Miklós vallomást tett, míg Cs. Zsolt élt a hallgatás jogával.

A gyanúsítottak tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését – írta Keresztes Imre főügyész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik