Gazdaság

Stratégiák terrorveszély idejére

Terrorveszély idején az arany és a svájci frank kerülhet a középpontba, de a legfontosabb, hogy nem kell pánikolni.

Kiszámíthatatlan az olaj

A legnagyobb meglepetésekkel az olaj piacán lehet találkozni – vélik az elemzők. Terrortámadásra elvileg negatívan, vagyis áremelkedéssel kellett volna reagálnia a fekete arany kurzusának, ennek éppen az ellenkezője következett most be. Talán azért, mert már eleve történelmi csúcson volt a kurzus – találgatják az elemzők. Az első sokk után persze az is előfordulhat, hogy ismét felfelé indul el az olaj ára, különösen miután kezd bebizonyosodni, hogy a New York-i és a madridi terrortámadásokhoz hasonlóan a londoniért is az al-Kaida tehető felelőssé.

Ahogyan 2001. szeptember 11. után, úgy – kisebb méretekben, de – a csütörtöki londoni robbantássorozatot követően is azonnali pánikreakciót lehet érzékelni a világ valamennyi pénz- és tőkepiacán, így a hazai forintpiacon és a Budapesti Értéktőzsdén is.

Terrortámadás, vagy erre utaló veszély esetén általános reakció, hogy a befektetők kiveszik a pénzüket a kockázatosabb eszközökből, és biztonságosabb instrumentumokba szállnak át. Ennek következtében tömegesen eladóként jelennek meg a pénz- és tőkepiacokon és vásárlóként lépnek fel a stabil árfolyammal bíró eszközök piacán. A magasabb kockázatú instrumentumok felára ilyen alkalmakkor még magasabbra emelkedik, de még a kockázatmentes állampapíroktól is, és egyáltalán minden pénzügyi eszköztől sokszor elfordulnak a befektetők – az úgynevezett menekülő befektetések irányába.

Kötvényt, aranyat, svájci frankot

A kisbefektetők ugyanezt tehetik, ha nagyobb biztonságra vágynak – tanácsolja például a FigyelőNet kérdésére Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője. Csökkenthetik részvényportfóliójuk arányát, vásárolhatnak inkább kockázatmentes államkötvényt, vagy részvényjegyeiket átválthatják kötvény-túlsúlyos vagy pénzpiaci alapok jegyeire.

Ugyanakkor hosszú távon nem valószínű, hogy a részvényekkel rosszabbul járnának a befektetők, mint kötvényekkel vagy egyéb, kisebb kockázatú eszközzel, de aki abban hisz, hogy a mostani zuhanás egy tartósabb tőzsdei korrekció első szikrája, az valóban csökkentheti részvénykitettségét.

Az általános tőkepiaci kivonulásnak ugyanakkor sokszor negatív hatása van az állampapírokra is, és ebben a szegmensben szintén nagy lehet az eladói nyomás, meg az ennek nyomán bekövetkező hozamemelkedés. Aki tehát attól tart, hogy minden pénzügyi eszköz piacát negatívan érinti a terrorfenyegetettség fokozódása, az svájci frankba vagy méginkább aranyba menekítheti pénzét.

A svájci frank történelmi és tradicionális okokból tekinthető a világ legstabilabb valutájának, s mint ilyen, menekülő befektetésként az egyik legalkalmasabb eszköz. Árfolyama most vélhetően erősödni fog – véli Pletser Tamás, az Erste elemzője – a világ főbb devizáihoz, a dollárhoz, az euróhoz, és legfőképpen a fonthoz viszonyítva. A devizapiac másik nyertese a japán jen lehet – teszi hozzá az elemző -, amely az első jelek után erősödéssel reagált, és mivel távol van a terrorfenyegetettség gócpontjától, várhatóan keresett valuta lehet a jövőben.

A másik klasszikus menedék az arany vagy az ezüst, amelynek árfolyama háborús időkben mindig felértékelődik. Többféleképpen állíthatunk össze portfóliót: nemesfémet vehetünk tömb vagy ékszer formájában, vásárolhatunk a határidős tőzsdéken, a részvénypiacokon pedig aranybánya-tulajdonosokká is válhatunk. Az aranyrészvények kapcsán azonban az Erste szakembere arra hívja fel a figyelmet, hogy egy általános részvénypiaci lejtmenetben az aranyrészvények is megzuhanhatnak, dacára annak a pozitív korrelációnak, amely békeidőkben az arany közvetlen ára és a bányarészvények árfolyama között szokott fennállni.

Spekulációs tanácsok

A hosszú távon gondolkodó, klasszikus befektetőket viszont óvják az elemzők attól, hogy az általános „pánik” hatására meggondolatlanul cselekedjenek. A legjobb tanács, amit ilyenkor adni lehet, az a türelem – mondja Zékány András, az ING elemzője – hozzátéve, hogy az eseményeknek azért valószínűleg negatív hatásuk lesz a tőkepiacokra, és kell egy kis idő, amíg feldolgozzák a történteket a befektetők.

Nem lehet ilyenkor befektetési tanácsot adni, legfeljebb spekulációs ötletekkel szolgálhatunk – hangsúlyozza Pletser. A rizikókedvelő játékosoknak akár még kedvező alkalmat is adhat egy általános piaci korrekció: a részvényárak most meredeken leesnek, és bár egyelőre nem lehet látni egy ilyen terrorakció gazdasági hatását, a tapasztalatok is azt mutatják, hogy nem jár rosszul az, aki ilyenkor vásárol be. Az elmúlt néhány évben elkövetett terrorakciók – a 2001-es New York-i és washingtoni, vagy a 2004-es madridi támadások – után, a portfolio.hu elemzése szerint hozzávetőleg 2-3 hét kellett ahhoz, hogy a különböző piacokon elszenvedett 10-20 százalékos indexzuhanásokat ledolgozzák a befektetők.

A nemzetközi elemzők egyébként úgy látják, hogy a mostani terrorakció gazdasági hatása a 2004. márciusi madridi merényletsorozatéhoz lesz inkább hasonló, semmint a 2001. szeptemberi amerikai támadásokéhoz, és csak rövidtávú feszültségeket okozhat a piacokon. Amerikai gazdasági elemzők szerint leginkább a font kerülhet veszélybe, a brit valutának lesz a legnehezebb visszakapaszkodni a jelenlegi árfolyamgyengüléséből.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik