Belföld

Csonka megállapodás az etikai kódexről

A kezdeményező MSZP mellett csak az LMP és egy újonnan alakult kis párt képviselője ment el a megbeszélésre.

A szocialisták kezdeményezésére tartott tanácskozáson az MSZP 13 és az LMP 3 javasolt pontjáról állapodott meg a két ellenzéki párt, valamint a Megújulás a Holnapért Párt képviselője az önkormányzati választási kampányra szánt etikai kódexben. A lényegi kérdésekben egyetértenek – hangsúlyozta Szanyi Tibor, az MSZP és Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke.

Az egyik leglényegesebb kérdés a kampányfinanszírozás, a nyílt kampányszámla bevezetése – amelyet az LMP már el is készített -, és az utólagos elszámolás azzal, hogy központi megrendelésre mit és mennyiért vásároltak kampányeszközként – hangsúlyozta a két politikus. Abban is egyetértenek, hogy öncélú, rekordhajszoló kopogtatócédula-gyűjtésbe nem kezdenek, nem üzengetnek egymásnak, a problémákat kampányfőnöki kapcsolat útján beszélik meg.

A legélesebb nézetkülönbség abban volt, hogy az ellenfelek ne vádolják egymást bűncselekmények elkövetésével – mondta Karácsony Gergely. Szerinte az MSZP igénye nehezen betartható egy olyan országban, amelyben több politikust gyanúsítanak bűncselekménnyel. Lehetséges, hogy ez a pont felhígított változatban visszakerül a kódexbe – fűzte hozzá.

Kérdés persze, hogy mennyire fogják betartani a pártok a kódexet – hangsúlyozta az LPM politikusa. Az MSZP már meg is sértette, amikor plágiummal vádolta meg őket Budapest-programjuk kapcsán – mondta Karácsony Gergely, hozzátéve: “kezdjünk tiszta lappal”.

Mindkét politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a kormánypártok nem mentek el a megbeszélésre. Szanyi Tibor szerint ez annak beismerése, hogy nem tartoznak a demokratikus oldalhoz. A szocialisták és az LMP egyaránt nyitva hagyták a lehetőséget a több tucat párt és civil szervezet előtt a csatlakozásra.

Az etikai kódexet jogászok szövegezik, akár néhány napon belül aláírásra készen állhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik