Belföld

Megkezdődött Novák Előd becsületsértési pere

A jobbikos képviselő egy korábbi tárgyaláson "ávósnak" és "hazugnak" nevezett egy rendőrt.

A mostani ügy előzménye, hogy egy korábbi perben Novák Előd azt sérelmezte, a rendőrség szerinte jogtalanul állította őt elő egy rendezvényről. A tárgyaláson a felperesként jelen levő Novák Előd az alperes BRFK munkatársát, a tömegdemonstráció során a parancsnoki feladatot ellátó rendőr őrnagyot annak tanúvallomása után többször is ávósnak, illetve hazugnak nevezte. A mostani eljárás ezért indult Novák ellen.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) 2009. január 6-án tárgyaláson kívül hozott végzésében Novák Elődöt becsületsértés vétsége miatt már egy évre próbára bocsátotta, de a politikus a tárgyalás megtartását kérte, amit a bíróság ma megkezdett.

A PKKB-n csütörtökön Novák azt mondta, hogy személyes adatairól nem kíván beszélni, mert az megítélése szerint nem tartozik az ügyhöz. Hozzátette, sohasem tagadta, hogy elhangzott a két kifogásolt kijelentés, de szerinte az ávós jelző belefér a véleménynyilvánítás körébe, Szerinte tényszerűen igaz, hogy a rendőrtiszt valótlanságot állított, ráadásul a 2008. áprilisi tárgyaláson először ő nevezte Novák Elődöt szélsőségesnek, aki ezután titulálta őt ávósnak.

Ha az Országgyűlés Novákot kiadja, a becsületsértési per november 10-én tanúk meghallgatásával folytatódik a PKKB-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik