Belföld

Működésképtelenné vált a dombóvári önkormányzat

A képviselő-testület nem választotta meg az szmsz-ben előírt bizottságokat.

Működésképtelenné vált a dombóvári önkormányzat, miután a képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén nem választotta meg a szervezeti és működési szabályzatban (szmsz) előírt bizottságokat. Patay Vilmos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta: a júniusban módosított szmsz kihirdetését a testület elfogadta, a bizottságok megalakítását ugyanakkor a baloldali képviselőcsoport nem szavazta meg.

Mint hozzátette, alternatívaként javasolta azt is, hogy az szmsz október 4-én lépjen hatályba, így az önkormányzati választásig működhettek volna a korábbi bizottságok, ezt azonban a polgári frakció nem támogatta.

Patay Vilmos utalt arra, hogy a képviselő-testület júniusban módosította az szmsz-t, amely szerint a korábbi kettő helyett három bizottságot hoznak létre. A humánpolitikai bizottság mellett két külön grémium alakult volna a pénzügyi és városgazdálkodási bizottságból.

A polgármester leszögezte: amíg nem állnak fel a bizottságok, több fontos kérdésben nem tud dönteni a testület. Példaként említette a városban folyó intézményi felújításokat, amelyeknél pótmunkaigények merültek fel.

Krauss Péter (MSZP) alpolgármester közleményében azt írta: a bizottságok megalakítására “a képviselők többsége a hátralévő idő rövidsége és a feladatok szükségtelen újraosztása miatt szavazott nemmel”.

Az szmsz októberi hatálybalépésének fideszes elutasításával kapcsolatban úgy fogalmazott: “a Fidesz-frakció ezzel működésképtelenné tette a képviselő-testületet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik