Belföld

Már a Fidesz is vizsgálná a botrányos tűzijátékot

Újpesten hét ember is megsérült szombaton.

Bartók Béla, a kormánypárt újpesti elnöke Trippon Norbert alpolgármestertől vár választ arra, mi alapján és milyen biztonsági feltételekkel tartott tűzijátékot a rendezvényt tartó cég. A Fidesz arra is kíváncsi, ki változtatott az eredeti közbeszerzési kiírásban szereplő feltételeken, amelyben eredetileg fény- és lézershow szerepelt, nem pedig tűzijáték. Szerintük a balesetet okozó rendezvényért Trippon Norbertet terheli a felelősség. A közlemény szerint az Újpesti Fidesz mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek, ugyanakkor fontosnak tartja kivizsgálni a rendezvény körülményeit.

Szombaton este a főváros IV. kerületében hét ember is megsérült, amikor tűzijátékkal egybekötött rendezvényt tartottak a Főtéren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint a lehulló pernye és szikra okozott sérüléseket, szemtanúk szerint viszont olyan volt, mintha a petárdák a tömegben robbantak volna. A kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A Független Hírügynökség értesülése szerint a szervező cégnek nem volt aláírt szerződése, így kérdéses, hogy kit terhel a felelősség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik