Foci

Simán győzött a Ferencváros

Az első félidőben eldöntötte a Fradi a mérkőzést a Győr ellen. Marek Heinz két gólt szerzett.

A Soproni Liga 5. fordulójának zárómérkőzésére mintegy 7000 néző gyűlt össze az Üllői úti Albert Stadionban, ahol ingyen tekinthették meg a Prukner-Pintér párharcot azok, akik erre vevők voltak.

A drukkerek jól választottak, jó meccset láthattak, különösen az első félidőben – legfőképp a Fradi játékosainak jóvoltából. Pontosabban Marek Heinz keltette a hangulatot, két remek gólt szerzett.

Az elsőt a 32. másodpercben lőtte mintegy 18 méterről, Sztevanovics előtt felpattant a labda, nehezen védhette volna. A 16. percben már 2-0 volt a cseh lövésével, beforgatta védőjét, majd kilőtte a jobb sarkot. Az első félidőben még volt egy Schembri-lesgól, az ETO-nak alig voltak próbálkozásai.

A szünet után Schembri érvényes találatot is szerzett, méghozzá ismét a félidő elején, a 47. percben mattolta ellenfelét a Ferencváros. 3-0 után már a remek feltámadásokra képes Győrnek is nehéz talpra állnia, ez ezúttal nem is sikerült.

A mérkőzésen többször is emlékeztek Simon Tiborra, a Fradi tragikus körülmények között elhunyt legendás védőjére, aki ezen a napon lenne 45 éves.

Simon életéről ITT található cikkünkben olvashat többet!

A ZTE a vihar miatt 2-1-es állásnál félbeszakadt bajnokin fordítani tudott a Pápa ellen, és hozta a kötelező győzelmet.

Soproni Liga, 5. forduló:

Ferencváros – Győri ETO FC 3-0 (2-0)
gólok
: Heinz (1., 16.), Schembri (47.)

A 4. fordulóból újrajátszott találkozó:

Zalaegerszegi TE – Pápa 2-1 (2-1)
gólok:
Rajcomar (26.), Pavicsevics (43., 90. – 11-esből), illetve Abwo (12.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik