Nagy év végi hajrába kezdtek az európai intézmények, hogy teljesíteni tudják azt a kilenc, 2004-ben csatlakozott új uniós tagállamnak tett ígéretüket, hogy állampolgáraik karácsonykor már útlevél-ellenőrzés nélkül kelhetnek át a szomszédos tagországokkal közös határon. Ha minden a tervek szerint halad, december 20-áról 21-ére virradóra az osztrák-magyar, a szlovén-magyar és a szlovák-magyar határon eltűnnek a sorompók és az ellenőrző pontok, s a járművek utasainak, vagy épp a gyalogosoknak ettől kezdve szabad lesz az út. Közel 20 évvel a vasfüggöny lebontása után a schengeni övezet kibővülésével véglegesen leomlanak a fizikai határok Nyugat és Kelet között, befejeződik Európa újraegyesítése.

A magyar határőrség vadonatúj járműparkja. Uniós forrásból finanszírozva. Fotó: MTI
SZOROS MENETREND. Addig azonban szinte másodpercre be van osztva minden. Szakértők szerint elég, ha egyetlen ponton borul a menetrend, és a schengeni csatlakozás – szélsőséges esetben – akár hónapokat is csúszhat. Ciprus kivételével a kilenc új tagállam csatlakozásáról a schengeni értékelő csoport október 26-i ülése mondta ki a döntő szót, de a jóváhagyást követően a tagállamokból álló Tanácsnak is formalizálnia kell még a megállapodást. Ezt követően november folyamán az Európai Parlamentnek is véleményeznie kell a csatlakozást, mielőtt a bel- és igazságügyi miniszterek december 6-7-i ülésükön remélhetőleg egyhangúan szavaznak majd az ügyben. A döntést még aznap közzé kell tenni az EU Hivatalos Közlönyében, hogy az a közösségi jog által előírt kéthetes időszak lejártával hatályba léphessen.
Alapos támogatás
Magyarország és a másik 8 új tagállam az elmúlt években a Schengen Alapból kapott uniós támogatásokat a csatlakozáshoz elengedhetetlenül szükséges infrastrukturális és humánberuházásokra. Hazánk 2007 elejéig 168 millió eurót kötött le (ez a rendelke-zésére álló keret 99 százaléka), s ebből a különböző fejlesz-tésekre 147 millió eurót már ki is fizettek, a 29 millió eurós hazai társfinanszírozás mellett. Az alapból a legtöbb pénz éppen a külső határok őrizetével kapcsolatos fejlesztésekre – közúti, vízi, vasúti és légi határátkelő-helyekre, konzulátu-sokra, határrendészeti kirendeltségekre és eszközbeszerzésekre – jutott. A bácsalmási, az orosházi és a kiskunhalasi határ-őrizeti parancsnokság csak néhány azok közül, amelyek fejlesztése uniós támogatások bevonásával valósult meg.”
Nem sok híja volt egyébként, hogy a schengeni térség (a korábbi terveknél így is később bekövetkező) kiszélesítése még évekig elhúzódjék. Egy kreatív portugál ötlet mentette meg Európát a fiaskótól. A lisszaboni kormány, látván, milyen sokat késik az új generációs Schengeni Információs Rendszer (SIS II.) kifejlesztése, mentőötletként azt javasolta: átmenetileg próbálják meg felturbózni a régi SIS I. szisztémát, hogy az új tagállamoknak ne kelljen várakozniuk, ha különben a csatlakozás valamennyi feltételének eleget tettek. A SIS egy strasbourgi központú hatalmas számítógépes adatbázis, amelyre rácsatlakozva az EU külső határain szolgálatot teljesítő hivatalnokok egyetlen gombnyomással megállapíthatják, hogy az unió területére belépni szándékozó személy körözés alatt áll-e, nem hamis vagy másoktól eltulajdonított útlevelet használ-e, és nem lopott autón közlekedik-e. A dolgok jelenlegi állása szerint csak 2008 végére készül el a SIS II., amely – amellett, hogy megnövelt kapacitása révén az eddigi 15 helyett 30 ország adatait tárolja majd – többféle információt is lesz képes közölni, például eltűnt gyerekekről, kötvényekről és más ellopott értékpapírokról, de kisebb térfogatú motorokról és jachtokról is.
Bár a portugál elképzelést kezdetben több régi tagállam részéről is idegenkedéssel fogadták, az idén szeptember elsején végül átadták a régi információs rendszer új tagállamokra kiterjesztett verzióját. Erre előbb az összes nemzeti adatot fel kellett vinni, majd ezt követően rohamtempóban, mintegy két hét alatt fel kellett készíteni az új tagállamokban a személyzetet (csak hazánkban mintegy 20 ezer embert), akik mindennapi munkájuk során érintkezésbe lépnek az adatbázissal. A felkészülés utolsó szakaszában az EU ellenőrei azt vizsgálták, hogy az erre a feladatra kijelölt személyek képesek-e szakszerűen kezelni az adatbázist. Bár szakértők szerint, elsősorban a rövid felkészülési idő miatt, akadtak ugyan hiányosságok – a számítógép billentyűzetén például egyeseknek még gondot okoz a skandináv vagy a görög abc betűinek gyors megtalálása -, olyan súlyos problémákra nem derült fény, amelyek a csatlakozás elhalasztását indokolnák.
BIZALMI ALAP. Ha az uniós integráció valamelyik területére igaz, hogy a tagállamok közötti bizalomra épül, akkor ez a bel- és igazságügyi együttműködés, s azon belül is Schengen. Hellyel-közzel még ma is van némi kétkedés azzal kapcsolatban, hogy az újak képesek lesznek-e az elvárt magas színvonalon megvédeni az unió külső határait. A viszonylag gyors schengeni bővítéssel szembeni ellenállást azonban idővel inkább olyan praktikus szempontok diktálták, hogy mi legyen a feleslegessé váló határőrökkel. Ausztria például sokáig a jövő nyáron sorra kerülő futball Európa-bajnokságra hivatkozva próbálta elérni, hogy kitolhassa a határellenőrzés felszámolását, időt nyerve a felmerülő szociális problémák kezelésére. A schengeni szabályok ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy az efféle tömegrendezvények idején a tagállamok ideiglenesen helyreállítsák a határellenőrzést (legalább egy héttel előre értesítve a partnereket). A „futball csel” azonban nem jött be az osztrákoknak, akik nyáron átmenetileg ugyan visszaállíthatják az ellenőrzéseket, de ezzel nem késleltethetik a szomszédos országok schengeni csatlakozását. Magyar szakértők szerint mindazonáltal fel kell készülni arra, hogy az osztrákok a karácsonyi nyitás után a szokásosnál gyakrabban fognak mélységi ellenőrzéseket tartani a magyar határtól számított mintegy 50 kilométeres sávban, hogy a sporteseményig fenntarthassák a megfelelő készültséget a határon. Ez azzal járhat, hogy az ország belsejébe tartó autókat a szokásosnál nagyobb gyakorisággal intik majd le a rendőrök, elkérve az úti okmányokat, s esetleg bepillantva a csomagtartóba is.
A schengeni csatlakozás a rendőrségek közötti együttműködésben is érdemi változásokat hoz majd. Fel kell készülni például arra, hogy szlovák egyenruhát viselő rendőrök forró nyomon a magyar hatóságok előzetes értesítése nélkül autóval átlépik a határt, hogy egy-egy menekülő bűnözőt elfogjanak. A legfeljebb 30 kilométeres mélységig folytatható üldözésre azért van szükség, nehogy a bűnözők a határok nyitottságát kihasználva egyik országból a másikba könnyedén kereket oldhassanak.
A belső határellenőrzés eltörlésének ugyanakkor az lesz az ára, hogy Magyarországnak szinte hermetikusan biztosítania kell majd egy olyan külső határszakaszt, amely sokak szerint a nemzetközi bűnözés – a drog és embercsempészet – egyik fő tranzitútvonalának számít Európában. „Ránk lesz bízva az Európai Unió 27 tagországában lakók élet- és vagyonvédelme” – érzékelteti a kihívást kissé fennkölten egy, a témával foglalkozó magyar illetékes. A brüsszeli szakértő ugyanakkor arra mutat rá, hogy az EU-ban talán túlzott elvárásokat támasztanak a külső határok őrizete apropóján az új tagállamokkal szemben. „És a déli tagállamok a schengeni rendszer tagjaként talán eredményesebben birkóznak meg az illegális bevándorlással?” – teszi fel a kérdést Sergio Carrera, a CEPS elemzője, aki szerint el kell gondolkozni azon, hogy Schengen önmagában mennyire alkalmas eszköz az illegális bevándorlás elleni harcban.
NEM LESZ VASFÜGGÖNY. Illetékesek határozottan cáfolják azt a közhiedelmet, hogy hazánk schengeni csatlakozását követően vasfüggöny ereszkedik majd le keleti és déli határainkra. Állítják, hogy a határon való átkelés semmivel sem vesz majd több időt igénybe, mint jelenleg. Az SIS-rendszerből a lekérdezési idő ugyanis átlagosan 1,11 másodperc, és mindent egybevetve percenként három-négy személyautó ellenőrzése is elvégezhető. Néhány szomszédos ország relációjában ugyanakkor új helyzet áll majd elő december végén. Ukrajna és Szerbia viszonylatában ugyanis megszűnik majd a speciális vízum, amit a schengeni vízum vált majd fel. Ez utóbbi beszerzése az ukránok és a szerbek többsége számára 35 euróba kerül majd, s alaphelyzetben hat hónapos időszakra szól, s azon belül 90 napos tartózkodásra jogosít fel. Ezt a keretet akár több részletben is ki lehet tölteni. Az Ukrajnában élő magyar kisebbség többsége számára ugyanakkor komoly könnyítést jelent majd az a kishatárforgalmi megállapodás, amelynek értelmében a közelben lakók egy 5 évre szóló, 20 euróba kerülő kishatár-átlépővel 50 kilométeres sávon belül külön vízum nélkül léphetnek be Magyarországra (ebbe a sávba beletartozik például Nyíregyháza is). És bár a szerb kormány érdeklődést mutatott egy, az ukránhoz hasonló kedvezmény megtárgyalására, a vajdasági magyarok politikai szervezetei végül nem tartottak igényt erre a lehetőségre, mert úgy vélték, az a nagyobb távolságok miatt eltérő helyzetbe hozná az ott lakó magyarokat.
Az EU-val a felvételéről még csak most tárgyaló Horvátország állampolgárai ugyanakkor a schengeni belépés után továbbra is személyi igazolvánnyal közlekedhetnek majd Magyarországra. Az uniós tagállamok ugyanis elfogadták azt a közös magyar-szlovén-olasz javaslatot, miszerint a horvát hatóságok a személyi igazolványhoz mellékeljenek egy betétlapot, amit a schengeni határok átlépésekor a határőrök lepecsételhetnek. A pecsételés fontos eszköz annak megelőzésére, hogy a „Schengen országba” belépő külföldiek ne élhessenek vissza az övezeten belüli korlátlan utazási szabadságukkal.
![]()
Végjáték a szlovák határ mentén
Már csak megbízott vezetője van a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságnak, amely közel 300 kilométernyit, az egyik legnagyobb uniós belső határszakaszt ellenőrzi a december 21-i tervezett schengeni csatlakozásig. Az igazságügyi minisztériumból nézvést a dolgok rendben mennek. Elkészült az a 45 ezer fős állománytábla, amelynek alapján november elsején elkezdődnek majd a személyes elbeszélgetések arról, hogy a rendőrség és a határőrség összevonásával létrejövő új szervezetben kinek milyen munkát ajánlanak. A tárcánál úgy látják, senkitől sem kell megválniuk, minden jelenlegi határőrnek tudnak feladatot adni, és arra sem kerülhet sor, hogy valakinek mondjuk Nógrádból Békés megyébe kellene költöznie az integráció miatt.
![]()
![]()
Híd Esztergom és Párkány között. Átélhetővé válhat az európai állampolgárság.
Fotó: Arnolfini Archívum
A végeken másként látják mindezt. „Ez már a sokadik határidő és a sokadik állománytábla” – mondja egy neve elhallgatását kérő balassagyarmati határőr. Nem ő az egyetlen, aki nem szeretne névvel megszólalni ez ügyben, hiszen az emberek egyébként is veszélyben érzik egzisztenciájukat. A hivatalos állásponttal ellentétben a gyarmati határőrtisztek és tiszthelyettesek úgy számolnak, hogy az állomány felétől meg fognak válni, csak egyelőre senki sem vállalta még, hogy ezt közölje velük. A bizonytalanság miatt az elmúlt majd’ egy évben sokan elhagyták a testületet. Vagy maguktól átigazoltak a rendőrséghez, ahol a fiatal, jól képzett, nyelveket beszélő határőrtiszteket és tiszthelyetteseket egyébként egyelőre tárt karokkal fogadják, vagy pályát módosítottak. Aki tehette, nyugdíjba vonult. A valamikor nyolcszázegynéhány fős balassagyarmati igazgatóságon ma már csak fele annyian dolgoznak. „A határőrség barátságosabb” – indokolja az egyik harmincas határőr tiszthelyettes, miért nem igazolt még a másik csapatba, jóllehet lehetősége lett volna rá. Tapasztalt határvadászként biztosan volna helye a rendőrség állományában. Ha nem maradhat a zöld parolisoknál, biztosan pályát módosít. A helyzet a nyugati határszélen is hasonló, arrafelé sem látnak tisztábban, és ott is mindenki várja, hogy végre valami végleges információval szolgáljanak parancsnokaik.
A határőrség ingatlanjainak sorsáról sem született még végleges döntés. A laktanyák, őrsépületek sorsa akkor dőlhet el, amikor befejeződnek a személyes beszélgetések és kialakul a végleges szervezet. A balassagyarmati laktanyát várhatóan nem kell elhagyniuk a határőröknek, sőt a hírek szerint a városi rendőrkapitányság is odaköltözik. A jelenlegi rendőrlaktanyát ugyanis a várostól bérlik, ahol az új összevont állománnyal egyébként sem férnének el. A határőrkaszárnya bizonyos részeit már „leszerelték”, az épülettömb egyik végében ma már középiskolai kollégium működik. A határátkelőhelyeken lévő épületek tulajdonosa a Vám- és Pénzügyőrség, a határőrség csak bérlő volt. Egyelőre leszerelik a sorompókat, és minden olyan forgalomtechnikai eszközt is elbontanak, amely a forgalom lassítását volt hivatott szolgálni. Az épületek üresen maradnak, idővel nyilván elbontják majd azokat – mondták a Figyelőnek határőrök. Ennek az előjelei már ma is láthatók: az útlevélkezelők alumínium hullámlemezzel burkolt kalitkái üresen állnak, némelyikről már a légkondicionáló berendezést is leszerelték.
HLAVAY RICHÁRD
![]()
![]()

