Szórakozás

Padok helyett labdákon ülnek

Nincsenek padok az Erzsébetvárosi Általános Iskolában, mert a tanárok szerint az gerincferdülést okoz.

Míg más osztályoknál padokban vagy székeken, addig az Erzsébetvárosi Általános Iskolában gumilabdákon ül a fiatalok túlnyomó része. A gömbölyű labdák használatával a diákok egyenes testtartásán szeretnének javítani.

„Ez egy ún. aktív ülés, amikor nem hagyományos széken ülnek a gyerekek, kifejezetten jó, mert az állandó mozgás következtében a gerinc körüli izmok mozognak, és szinte észrevétlenül erősödik a gyerekek izomzata. Sok minden másra is jó még, a gerincközti porckorong vérellátást és koncentrációt segíti, szóval több célt is elér ez az aktív ülés az osztályban.” – mondja Policzáné Halász Gyöngyi testnevelő tanár.

Az aktív ülés előnye, hogy a gyerekek egy pillanatra sem feledkeznek meg arról, hogy egyensúlyozzanak a piros labdákon. Ezáltal pedig folyamatos mozgásba tartják a gerincfűző izmokat, csökkentve ezzel a tartáshiba vagy gerincferdülés kialakulását. Az állandó mozgás következtében pedig nemcsak a gyerekek tartása, de a figyelmük és közérzetük is javul.

„A gyerekek már ismerték testnevelés óráról ezt a labdát, sokat játszottak rajta, de egy picit meghökkentek, amikor tanulási órán is elkezdtük használni, de nagyon tetszik nekik, egyáltalán nem rendetlenkednek és a tapasztalatunk, hogy fegyelmezi őket. Megengedjük, hogy kicsit rugózzanak, mozogjanak rajta a tanítási órákon is.”- mondja Újvárosi Mónika, osztályfőnök.

Mivel nem minden gyereknek van még piros labdája az osztályban, ezért naponta cserélnek, hogy mindenkinek jusson az élvezetből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik