Belföld

Sólyom László részvételével megkezdődött a Velencei Bizottság jubileumi ünnepsége

Az olasz városban rendezett emlékünnepségen a magyar államfő díszbeszédet mond.

Sólyom László mellett – aki a 90-es évek közepétől tíz éven át maga is a bizottság tagja volt – a rendezvényen várhatóan felszólal Mevlüt Cavusoglu, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, Thorbjorn Jaglan, az Európa Tanács főtitkára, Stefan Füle, az Európai Unió bővítési és európai szomszédságpolitikai biztosa, Miheil Szaakasvili grúz elnök, valamint több külügyminiszter és Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke.

A “Joggal a Demokráciáért Európai Bizottságot” – a megalakulásának helyszínére utaló, ismertebb nevén Velencei Bizottságot – a strasbourgi székhelyű Európa Tanács tanácsadó szerveként 1990 májusában hozták létre. Tevékenysége kezdetben a demokratikus átalakulás folyamatában érintett országok sürgős alkotmányozási kérdéseinek megoldása volt, de munkájának széles körű elfogadottsága és értékelése következtében a bizottság ma már nemzetközileg elismert, független tanácsadó testületként működik több jogi szakterületen.

Főleg az alkotmányozás, a közjog, a választási kérdések és az alkotmánybíráskodás kérdéseivel foglalkozik, és olyan fontos kérdésekben foglalt állást, mint a magyar kedvezménytörvény, a választójogi kódexek elvei, a bírói függetlenség, illetve a titkos CIA-repülések. Jelenleg azt vizsgálja, hogy a szlovák államnyelvről szóló törvénymódosítás megfelel-e az európai normáknak, nemzetközi jogi előírásoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik