Belföld

Az egyházak üdvözlik az Ab döntését

A négy történelmi egyház egyöntetűen üdvözölte az Alkotmánybíróság határozatát, amely az egyházi közoktatási intézmények normatív finanszírozását meghatározó közoktatási törvény egy részletét felülbírálta.

Az Alkotmánybíróság határozata alátámasztja, hogy az egyházi iskolák finanszírozásának konkrét törvényi garanciái hiányoznak – mondta Bajzák Eszter, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet intézményvezetője. Csoma Áron, a Magyarországi Református Egyház szóvivője szerint az Alkotmánybíróság hétfői határozata arról gondoskodik, hogy megszűnjön az egyházi közoktatási intézményeket sújtó diszkriminatív állapot.

Az Alkotmánybíróság „aktuális politikai érdekeket mellőzve” hozta meg határozatát – fogalmazott Ittzés János, az evangélikus egyház elnök-püspöke. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a jövőben „ebből minden érdekelt fél tanul majd”; ez alatt elsősorban az oktatási tárcát értve. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke, Feldmájer Péter azt mondta, hogy az Ab-határozat megfelelő mederbe terelheti az állam és az egyházak közötti további tárgyalásokat. Évtizedes problémát kell megoldani az egyházi közoktatási intézmények állami finanszírozása terén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik