Belföld

Államfői nem az alkotmánybírák jelöléséről szóló törvényre

Sólyom László szerint a jogszabály nem minden esetben képes biztosítani a frakciók arányos képviseletét a jelölő bizottságban.

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait.

A Köztársasági Elnöki Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az államfő egyetért az Országgyűléssel abban, hogy az alkotmánybírók választásának hatályos alkotmányi szabályozása nem vált be. Ezért szükség lenne olyan szabályokra, amelyek jobban szolgálják az alkotmánybírák függetlenségét, magas szakmai színvonalát, lehetővé teszik a megüresedett bírói helyek gyors betöltését, és minderre alkotmányos garanciát is nyújtanak.

Azonban Sólyom László szerint a parlament által most elfogadott változtatás nem felel meg ezeknek a követelményeknek, sőt, alkalmas a helyzet további romlását előidézni, egyúttal viszont alkalmatlan a kitűzött céljának elérésére, mivel nem minden esetben képes biztosítani a frakciók arányos képviseletét a jelölő bizottságban annak alacsonyan rögzített létszáma miatt.

A Ház múlt hétfőn fideszes kezdeményezésre úgy döntött: nyolctagú jelölőbizottság tehet javaslatot az Alkotmánybíróság (Ab) tagjaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik