Belföld

Dél-Ázsiát kutató Gandhi-szakértő lehet az MSZP államfőjelöltje

Balogh András bangkoki nagykövet lehet a szocialisták államfőjelöltje - írja a Népszabadság.

A lap megbízható forrásra hivatkozva közli, hogy Lendvai Ildikó pártelnök többekkel is tárgyalt. A Népszabadság úgy tudja, hogy “…megtalálták azt a köztiszteletben álló, vállaltan baloldali érzelmű személyt, aki az MSZP köztársaságielnök-jelöltje lesz”.

Felvetődött Glatz Ferenc neve is, de a lap forrásai szerint a többségi elvárásoknak leginkább Balogh András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MSZP Tudományos Tagozatának volt elnöke, a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának korábbi vezetője felel meg.

Balogh András az ELTE történelem szakán diplomázott 1967-ben, s mindjárt oktatóként folytatta. 1976-ban már kandidátus, az akadémiai doktori címet 1997-ben szerezte meg. Kutatóként és oktatóként a nemzetközi kapcsolatok, elsősorban Dél-Ázsia XX. századi története érdekelte, ami át is vezette a diplomáciai területre.

1988-ban nagykövetté nevezték ki Indiába, tanulmányt írt Gandhiról, mire hazatért megtörtént a rendszerváltás. Oktatott az egyetemen, dolgozott a Magyar Külügyi Intézet főigazgatójaként, tagja volt az uniós csatlakozást előkészítő Integrációs Stratégiai Munkacsoportnak is. Balogh Andrásnak az ezredforduló után mintegy százötven tanulmánya és hat könyve jelent meg a nemzetközi kapcsolatok és a modern egyetemes történelem témaköreiből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik