Kevesebb volt a borsó, több lesz a kajszi az idén – véli Dávid István, a Konzervipari Közös Vállalat szakértője. A konzervipar évek óta átlagosan több mint háromszázezer tonna zöldséget és csaknem kétszázezer tonna gyümölcsöt vásárol fel. Ebből csaknem ugyanekkora terméktömeget állít elő. Összesen tizenöt nagy feldolgozó adatai alapján a szezonnyitó zöldborsó országos termése közel 30 ezer tonna volt az idén (a rekord valamikor 115 ezer tonna volt). Az uborkaszezon már megkezdődött: a tavalyinál kisebb területről (3500-4000 hektárról) az 1995. évinél kevesebb, országosan 18 ezer tonna konzervuborkát várnak. Paradicsomból a hozam megközelítheti az 1995-ös 158 ezer tonnát. Almából a tavalyi szerény, 65 ezer tonnás ipari feldolgozás kétszeresére, 120-130 ezer tonnára számít a szakma. Ez is messze elmarad a korábban megszokott 250-300 ezer tonnás mennyiségtől (az elmúlt évben országosan mintegy 350 ezer tonna alma termett, pedig néhány éve elérte a hozam az 1,2 millió tonnát is). A szilvatermés várhatóan meghaladja az elmúlt két év eredményét. Az idén hat-hétezer tonnára számítanak a szakemberek; tavaly 5,5 ezer, azelőtt 5,7 ezer tonnát dolgoztak fel. Ígéretesek a kilátások a barackfélékből is. Több szűk esztendő után a kajszi jelentősen meghaladja majd az elmúlt évek 1-1,2 ezer tonnás felvásárlását. A tavalyi hiány miatt azonban sok feldolgozó külföldről, olasz, brazil, spanyol, görög kajszisűrítményt és gyümölcsvelőt vásárolt fel, raktározott be. Így a felvásárlási ár várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly. Nagyobb termésnél esetleg piaci beavatkozásra is szükség lehet, de keményebb versenyre, kisebb importra mindenképpen felkészülhet a piac.
- 17:24 „Sajnálom Önt” - videóban üzent Lázár Jánosnak Strompová Viktória, a Tisza vasi képviselőjelöltje
- 17:14 Védjegy lehet a „Na szia mentő!” mondatból
- 17:05 A Hogwarts Legacy után ezt a játékot adja ingyen az Epic Games Store
- 17:00 Egy 85 éves német nyugdíjas csapdát állított a telefonos csalónak, aki milliókkal akarta lehúzni
- 16:52 Bíróságon a kecskeméti hokiedző, a vád ötrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette
- 16:40 Kitálalt egy kisvállalkozó, mekkora kárt okoz nekik és a megrendelőiknek a DPD-s csomagmizéria
- 16:34 Pásztor Erzsi mindig meghatódik, ha virágot kap, de bántja, ha nyugdíjasok lepik meg nagy csokrokkal: Tudom, hogy nincs pénzük
- 16:34 Szabó István a Guardiannek: Nem tudom, lesz-e még alkalmam filmet forgatni
- 16:30 Zelenszkij üzent Orbánnak Brüsszelben, és elmondta, mire van szükség a háború lezárásához
- 16:26 Egy napig ingyenes lesz a belépés egy Pest megyei termálfürdőbe
- 16:08 Megszólalt az MNB alelnöke, a forint erőre kapott
- 16:02 Figyelmeztet a NAV: januártól kérhetik az szja-mentességet a 40 év alatti kétgyerekes anyák
- 15:58 Elértük Kocsis Évát, a lemondásra felszólított debreceni javítóintézeti igazgatót, valamint a helyettesét, aki néhány nap után távozott a Szőlő utcából
- 15:44 Ritka jelenséget figyeltek meg a jegesmedvéknél
- 15:42 Nézetkülönbségek miatt szerződést bontottak az NB I-es kosarassal, egyből aláírt a megyei riválishoz
- 07:19 Magyar Péter: A feladatunk, hogy eljuttassuk mindenkihez, hogy a változás nem veszély, hanem esély
- 06:23 Dr. Katona Szandra: A Kincsvadászok miatt sok olyan tevékenység, amit előtte szívvel-lélekkel csináltam, ma háttérbe szorul
- 12:09 Tovább dagad a DPD-botrány: a kormány és a fogyasztóvédők is rászálltak a cégre
- 08:05 Csak még rejtélyesebb lett Peter Greene halála, miután egy cetlit találtak a holtteste mellett
- 15:58 Elértük Kocsis Évát, a lemondásra felszólított debreceni javítóintézeti igazgatót, valamint a helyettesét, aki néhány nap után távozott a Szőlő utcából
- 09:39 Elmondta egy Szőlő utcai növendék a nevelőjének, milyen szörnyűséget tett vele Juhász Péter Pál, de az feljelentés helyett felnyomta őt az igazgatónál
- 11:47 Idén ezzel a családi fotóval kíván boldog karácsonyt Vilmos herceg és Katalin hercegné
- 13:32 Hadházy: Fegyverüzletet titkolt a kormány, ajándékba adtunk Szerbiának 66 harckocsit
- 05:55 Elvesztette az állam a belvárosi lakáspert, de Lázárék nem fizették ki a tízmilliós perköltséget
- 08:53 Republikon: 12 százalékpont a Tisza előnye
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
