Kényszer-befektetésként jutott hozzá a Kereskedelmi és Hitelbank négy konzervgyárhoz: a nagyatádi, a szegedi Főnix, a nyíregyházi Eko és a hatvani Arany fácán konzervgyárhoz. Két feldolgozó: a nagyatádi és a Főnix a bank részvénytársaságához, a Limpexhez kerül, de a másik kettő vagyonát is a Limpex kezeli. A négyesfogat tekintélyes piaci részesedést mondhat magáénak: egyes becslések szerint a piac negyedét, mások szerint ennél jóval nagyobb részét uralja. A konkurencia berzenkedik is a konzervipari konglomerátum ellen. Ha tartósan egy kézben marad, nem kizárt, hogy a túlzott erőfölény miatt valamelyik vetélytárs a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul. A pénzintézeti tervek szerint azonban némi „kondicionáló torna” után értékesítik a feldolgozókat. Így eredeti piaci értékük – a névérték 60 százaléka – helyett jóval nagyobb, akár kétszeres áron találnak majd gazdára a konzervgyárak. A belső átszervezés, a termékszerkezet racionalizálása és tetemes marketingköltség árán feljavított cégcsoportért információnk szerint már a névérték kétszereséért több vevő is jelentkezett. Közülük a hírek szerint egy német pénzügyi befektető a legesélyesebb. Elképzelhető tehát, hogy még az idén túlad a bank a konzervgyári portfólión. A magyar befektetők legfeljebb egyesével tudnák azokat megvásárolni gyárakat, nem titok azonban, hogy együtt többet érnek a gyárak.
- 18:43 Fradi-drukkerekre támadtak, őrizetbe került két lengyel szurkoló
- 17:57 Kegyelmi ügy Csádban: Elengedték a 25 éves börtönbüntetését töltő miniszterelnököt
- 17:55 Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor?
- 17:44 24 órán belül a második vonat siklott ki Angliában: a csütörtöki esetnek a rendkívüli meleghez lehet köze
- 17:11 Fennakadások a Vidi eladásánál, nem biztos, hogy azé lesz a klub, aki a pályázatot nyerte
- 16:59 Egy ember meghalt az Omis környéki tűzvészben
- 16:41 Milák Kristóf edzője: Amit ezen az Eb-n mutatott Kristóf, kissé paradox helyzetet hozott
- 16:07 „Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra” – Perez Hilton testvére megszólalt a bátyja TikTokon közvetített önsértéséről
- 15:57 Magyar Péter Pakson: Orbán végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül
- 15:45 Rákosfalvy Zoltán tovább terjeszkedett a vidéki kaszinópiacon
- 15:14 Netanjahu: Nagy-Britannia az első atomfegyverrel rendelkező iszlám köztársaság
- 15:02 Vitézy: Leállítjuk és felülvizsgáljuk az Otthon Start Program keretében indított lakásépítési projekteket
- 15:01 A Fidesz visszakapta a szervereit, de csak „megőrzésre”
- 14:49 Kósa Lajost újra feljelentették: a friss másodfokú ítélet után is folytatódik a csengeri örökösnő ügye
- 14:45 Molnár Áron Vidnyánszky Attilának: A pénzt eddig én adtam neked. Ezt úgy hívják, hogy adófizetői forintok
- 11:29 „A tanár az első fiún demonstrálta, hogyan kell a tarkóra ütni, majd felszólította a lányokat, hogy a sorban álló fiúkat jó erősen üssék meg”
- 10:11 Kapitány István kirúgta a Posta-vezért
- 11:00 Havasi Bertalan elárulta, elmegy-e Orbán Viktor Magyar Péter paksi tájékoztatójára
- 09:03 „Ez az ország történetének egyik legsúlyosabb erdőtüze” – több életveszélyes sérültje van a horvát erdőtűznek
- 06:40 Erdőtűz tombol a horvát tengerparton, több száz lakost és turistát kellett kimenekíteni
- 06:27 Elszabadul a forróság a hétvégén, de már látszik, mikor jön az eső és a lehűlés
- 13:27 Horvát erdőtűz: négy magyar megsérült, ketten kórházban vannak
- 15:14 Netanjahu: Nagy-Britannia az első atomfegyverrel rendelkező iszlám köztársaság
- 11:01 Húszmilliós háza eladására kényszerítették a közjegyzőnél, a pénzét a kocsiban vették el
- 14:26 Benzinnel lelocsolták és felgyújtották a több mint 400 éves Basafát Nagykőrösön
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
