A rendszerváltással küzdelmes időszak köszöntött be az élelmiszergazdaságban. Egy csapásra megszűntek a (konzervek számára is) szinte korlátlan kelet-európai felvevő piacok. Az exporttámogatások durva lefaragásával az ágazat korábban 2,2-2,5 milliárd dolláros exportárbevétele 1993-ban 400 ezer dollárral csökkent. A konzervipar azonban kis veszteségekkel megőrizte pozícióját. Sőt 1994-95-re az élelmiszeriparon belül a legtöbb devizát – mintegy 470 millió dollárt – kitermelő szakágazattá vált. A KGST megszűnése után 1992-re 400-500 ezer tonnára csökkent a termelés, majd újra növekedni kezdett: az idén várhatóan eléri a 650 ezer tonnát. A feldolgozott zöldségés gyümölcstermékek kiviteléből mintegy 550 millió dolláros árbevétele származott az ágazatnak; ennek kevesebb mint a fele az EU-ba irányult, 35 százaléka pedig a FÁK-ba. Jelentős még a tengeren túli, amerikai, elsősorban almasűrítmény-export.
- 00:00 „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)
- 00:00 „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x)
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 20:53 A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 20:50 Az ebrendészeti rendszer korszerűsítését szorgalmazza Gajdos László
- 20:36 BL: triplázott az eddig betliző csatár, hatot vágott Linzben a Liverpool
- 20:34 Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykanizsánál
- 20:23 Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről
- 19:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 14.
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 19:03 Bombariadó volt egy budapesti általános iskolában
- 18:57 Fókuszban a badacsonyi értékek védelme: építési korlátozásokat vezettek be
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 11:18 Tigristámadás: megszólalt az áldozat családja
- 15:35 Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve
- 09:37 Gulácsinak üzent a Villarreal edzője azután, hogy fegyveres rablók jártak a magyar kapus otthonában
- 15:00 Lemondása után az ügyészségnek is hátat fordít az előző legfőbb ügyész
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 11:00 Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felső vezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről
- 09:14 „Hibáztam. Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László egy kiszivárgott levélben
- 12:40 Időjárás: ellenkező irányba fordulnak az esők
- 11:00 Kapitány István: Nem mondtam le, és nem is fogok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
