Belföld

Fideszes párhuzam Orbán és II. András között

Azért van szükség új alkotmányra, mert ugyanazon a napon, amikor Orbán Viktor letette kormányfői esküjét, 1205-ben királlyá koronázták II. Andrást, és "II. Andráshoz pedig az Aranybulla fűződik".

A Fidesz támogatja, az ellenzéki pártok elutasítják a kormány tervezett alkotmánymódosítását – derült ki az előterjesztés általános vitájában. A kormányt – Répássy Róbert államtitkár szerint – külső kényszer vitte rá az alkotmányozásra.

A Fidesz vezérszónoka is “feltétlenül szükségesnek” nevezte az új alkotmány létrehozását, azt mondta: egy új, történelmi alaptörvényre van szükség, amelynek még a nevében sincs benne az, hogy 1949. évi XX. törvény. Varga István szerint át kellene tekinteni az európai joggyakorlatot, visszatérni az 1871-es királyi ügyészségi törvényhez és a szervezetet a mindenkori kormány alá kellene rendelni. Mint mondta, azért van szükség új alkotmányra, mert ugyanazon a napon, amikor Orbán Viktor letette kormányfői esküjét, 1205-ben királlyá koronázták II. Andrást és “II. Andráshoz pedig az Aranybulla fűződik”.

Az MSZP-frakció nevében felszólaló Lamperth Mónikát ez sem győzte meg. Szerinte a hatályos alaptörvény megfelel a demokrácia követelményeinek, és annak alapján a többpárti demokrácia működni tud. A szocialisták nem támogatják a javaslatokat, szerintük a “Fidesz hatalomkoncentrációja” miatt van alkotmányozási kényszer.

A Jobbik sem támogatja az alkotmánymódosítást. Gaudi-Nagy Tamás közölte, azt javasolják, hogy az alkotmánymódosításról szóló indítvány tárgyalása maradjon az általános vita szakaszában mindaddig, amíg a jogalkotási törvényre vonatkozó konkrét, tételes normajavaslat nincs a Ház előtt.

Az LMP szerint az alkotmánymódosítási javaslat “a cinizmus és az elvtelenség diadala”. Schiffer András frakcióvezető közölte, a legfőbb ügyész kilencéves “bebetonozása” egyetlen célt szolgál, hogy miután Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátuma lejár, “beültessenek, kirobbanthatatlan módon, a legfőbb ügyészi székbe” egy a kormányoldalhoz lojális személyt.

A javaslattal szemben megfogalmazott kritikák egy része jogos, ezek elsősorban a jogalkotási törvényt érintő lemaradás miatt jogosak, más kritikák viszont nem azok – ismertette álláspontját a felszólalásokra adott válaszában Répássy Róbert. Az államtitkár az ügyészség megerősítését közérdeknek tartja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik