Először fizet osztalékot működése során a kizárólagos holland tulajdonban álló ÁB-Aegon Biztosító, miután a múlt heti közgyűlésen a tulajdonosok az alaptőkére vetítve 29,9 százalékos osztalékot szavaztak meg. A társaság 2,8 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta az elmúlt évet, díjbevétele pedig 24,4 milliárd forintról 28,7 milliárd forintra növekedett. Az osztalékfizetést Kepecs Gábor vezérigazgató szerint az tette lehetővé, hogy a korábbi években keletkezett, 3,6 milliárd forintra rúgó elhatárolt veszteségéből 2,8 milliárd forintot már korábban leírtak a tartaléktőke terhére, a fennmaradó, mintegy 800 millió forintos összeget pedig az idei eredményből vonják el. Az ÁB összes tavalyi díjbevétele alapján megőrizte második helyét a biztosítási piacon: ezen belül piacvezető szerepre tett szert a lakásbiztosításban, valamint az élet- és nyugdíjbiztosításban. A nem-életbiztosításokból származó bevétel (1,1 milliárd forintos bővüléssel) 15,6 milliárd forintra növekedett. Az életbiztosításoknál a régi fix díjas állomány 1,3 milliárd forintos csökkenése mellett 5,3 milliárdról 9,6 milliárdra bővült az új típusú módozatokból származó bevétel. Az összes életbiztosítási díjbevétel így a társaság adatközlése szerint az 1994-es 10,042 milliárdról 13,07 milliárd forintra növekedett. A közgyűlés jelentősen átalakította az ÁB-Aegon vezető testületeit is. Az igazgatóság elnöke André Szász, a Holland Nemzeti Bank nyugalmazott elnökhelyettese lett, míg a felügyelőbizottság elnökévé Hetényi István korábbi pénzügyminisztert választották.
- 22:40 Schäferék ellen állított fel rekordot Harry Kane
- 21:50 Dárdai góllal, gólpasszal keserítette el a Honvédot
- 21:35 Elfogták az élettársát, ő tovább árulta a kábítószert
- 21:14 Nemzeti Sport: Varga Barnabás kihagyja a Nemzetek Ligája-meccseket
- 21:00 Magyar: A Békemenet érdeklődés és közpénz hiányában elmarad
- 21:00 Krasznahorkai nem akar több filmet műveiből: Az én életemben biztos nem. Csak ha Tarr föltámad
- 20:58 Fehér Renátó: Mikor gyújtjuk fel végre a könyvtárakat, Odüsszeusz?
- 20:53 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.18.
- 20:44 184 millió euró kártérítést fizetett az utasainak a Wizz Air az elmúlt két évben
- 19:59 Busz gázolt el egy 10 éves biciklis fiút Tápon, mentőhelikopter vitte kórházba
- 19:58 Zinedine Zidane öt újoncot hívott be a válogatottba
- 19:45 Korainak tartja az október 23-i Békemenetet a CÖF
- 19:27 Rupert Grint új horrorja kész rémálom az újdonsült anyák és a mizofóniások számára
- 19:01 Korábbi Fradi-játékossal jönnek az ukránok a Puskás Arénába
- 18:58 Mavir: Nőtt a villamosenergia-felhasználás a forró nyár miatt
- 10:37 Rács mögött marad Fásy Ádám felesége
- 08:13 „Először is a halottakat el kell temetni" – nyilvánosságra hozták Orbán kötcsei beszédét
- 09:10 Lady Gaga gyerekét béranya hozta a világra
- 17:11 Magyar Péter átvette a szociális ágazatban dolgozók követeléseit a Miniszterelnökség előtti tüntetésen
- 16:23 Velkey: Vége a VIP-kórháznak az Uzsokiban
- 14:50 Nyilvános lesz Deák Bill Gyula temetése
- 06:20 Megöltek egy férfit Budapesten, forrónyomos felkutatás zajlik
- 17:50 Újabb spanyol városba indulhat repülőgép Budapestről
- 07:30 Képes kvíz: ismered Magyarország modern építészetének meghatározó építményeit?
- 15:03 Súlyos balesetet okozott egy biciklis, őt keresik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
