A Nestlé magyarországi leányvállalatának, a Nestlé Hungaria Kft.-nek tavaly sem sikerült nyereséget elérnie, pedig árbevétele meghaladta a 12 milliárd forintot, ami 28 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az „eredménytelenség” a cég szerint elsősorban az erős konkurenciaharc és a csökkenő fogyasztás számlájára írható. A vezetés az exportot tekinti a kitörési pontnak. A tavalyi árbevétel egyötöde is a kivitelnek köszönhető, amely 1994-hez képest 40 százalékkal nőtt. Elsősorban Nyugat-Európába és a környező országokba szállítanak. A társaság 1995-ben is megőrizte piacvezető szerepét a félkész konyhai termékek, az instant italok és a csokoládé figurák értékesítése területén. A társaság által Magyarországon forgalmazott termékek 90 százalékát itt állítják elő. A hazánkban 1991 óta jelen lévő cég három gyárában (Szerencsen, Diósgyőrben és Budapesten), illetve fővárosi központjában összesen 1600 embernek ad munkát. A Nestlé eddig kétmilliárd forintot ruházott be Magyarországon, itteni cégének alaptőkéje 5,7 milliárd forint.
- 22:51 Bombaformában Kovács Bendegúz, megint betalált
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 21:42 Irán drón-és rakétatámadásokat indított a szomszédos országok ellen
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 21:17 Az egyik legnagyobb argentin tehetség a Chelsea-hez kerülhet
- 21:04 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 03.
- 20:49 Vezérkari főnök: Ez a honvédség már nem az, ami évtizedekkel ezelőtt volt
- 20:17 Nem a saját, hanem egy AI-fotóval kampányolt – de állítja, ő van rajta
- 20:00 „Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni” – politikai viták sújtotta családokkal beszéltünk
- 19:40 „A néni szívettépően zokogni kezdett” - egy vidéki háziorvos elmesélte, hogyan próbálta megnyugtatni a háborútól rettegő idős betegét
- 19:37 Virágföldet és kokaint szállító teherautót kapcsoltak le Franciaországban
- 19:27 Kiállítottak egy focistát, mert belecsípett az ellenfele fenekébe
- 19:18 Magyar Péter: Amikor már azt gondoljuk, nem lehet mélyebbre süllyedni, akkor megtörténik a felfoghatatlan
- 18:58 Bajból lehetőség: ingyen fürdőbelépővel csábítják vissza a turistákat
- 18:38 Izgalmas adok-kapok: van élet a topligákon túl is
- 12:27 Péntek estétől ingyenesen nézhető a Magyar Péter-dokumentumfilm
- 12:40 Rizsák Ildikó egyenként hazugozta „A szavazat ára” szereplőit a lakossági fórumán
- 15:06 Nagygyűlést is tart kedden Orbán Viktor a Budapestre érkező JD Vance-szel
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 17:47 Narancssárgába borult Kréta és Szantorini
- 07:00 „Az életemet tették tönkre” – könnyeivel küszködve fogadta az ítéletet egy devizahiteles, aki 40 millió forintot kap vissza
- 13:07 Letelt a 72 órás ultimátum, Tordai Bence visszalépett a választástól
- 20:17 Nem a saját, hanem egy AI-fotóval kampányolt – de állítja, ő van rajta
- 07:47 A kormányközeli Nézőpont Intézet becslése szerint a Fidesznek akkor sem lenne kétharmada, ha koalícióra lépne a Mi Hazánkkal
- 17:17 „A Kisvárda tömegével hoz olyan játékosokat az akadémiájára támogatásért, akik nem szolgálják a magyar labdarúgás érdekeit"
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
