Belföld

Ma hallgatják ki a XI. kerület volt polgármesterét

Molnár Gyula ártatlannak tartja magát a gyanús ingatlaneladási ügyben.

Hétfőn délelőtt várhatóan kihallgatja a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármestert. A politikus korábban a Magyar Televízióban azt mondta, elmegy a kihallgatásra, és vallomást is tesz. Molnár Gyula ártatlannak tartja magát, a gyanúsítás ellen panasszal fog élni.

Lakos Imre kerületi alpolgármestert és Molnár Gyulát Schneller Domonkosnak, a kerületi önkormányzat jogi bizottságának fideszes elnökének 2006-os feljelentése miatt idézték be a Központi Nyomozó Ügyészségre. Lakos Imrét múlt hét keddi kihallgatásán hivatali visszaéléssel gyanúsították meg egy Budafoki úti ingatlan eladásával kapcsolatban. Az ügyben Molnár Gyula polgármestert is ki akarták hallgatni a múlt héten, ő azonban nem vette át az idézést. Az ügyészek kedden személyesen kézbesítették neki.

Molnár Gyula az MTV-nek azt mondta, hogy az értékesítések és a Kopaszi gát fejlesztésével kapcsolatos teljes projekt között különbség van. Egy korábbi rendőrségi és ügyészségi vizsgálat már megállapította, hogy sem az önkormányzat, sem ő nem követett el bűncselekményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik