A társasági adórendszerben a legkézenfekvőbb költség, bevétel, jövedelem-átcsoportosítási lehetőségek a kapcsolt vállalkozások között adódnak. Ily módon – a pillanatnyi érdekeknek megfelelően – variálható a társasági adóalap. Hasonló elv alapján vesznek jól menő cégek veszteséges vállalkozást, bár itt az adóalappal szembeni egyedüli, egyirányú elvárás az, hogy csökkenjen. Veszteségelhatárolás: ha a vállalkozásnak a tevékenysége megkezdésének első 3 éve után valamelyik veszteséges évében nem keletkezik a számviteli törvény szerinti nettó árbevétele, akkor az adott év veszteségét nem határolja el, hanem azt az eredménytartalék terhére kell elszámolni. Azonban ha a cég valamit elad – bármilyen kicsi is a bevétel -, akkor a veszteségelhatárolás már lehetővé válik. Kiemelt térségben és vállalkozási övezetben célszerű termék-előállítást szolgáló beruházást üzembe helyezni, mert akár 5 éven keresztül is társasági adókedvezmény vehető igénybe folyamatosan, különösen, ha az adóalany exporttal és mezőgazdasági tevékenységgel is foglalkozik egyidejűleg. Az átalakulni szándékozó cégeknek érdemesebb a vagyonfelértékelés pozitív különbözetéből a jegyzett tőkéjüket növelni, mint abból eredménytartalékot képezni. A 18 százalékkal leadózott eredménytartalék után ugyanis 23 százalékos adót is kell fizetni az 1996. január 1-je után jogutódlással átalakuló cégnek, viszont a jegyzett tőke után csak akkor, ha azt 3 éven belül leszállítják. A készletek átértékelése, manipulálása főként a magánvállalkozásoknál jellemző. Ennek a leleplezését megnehezíti az ilyen vállalkozások könnyített adminisztrációs kötelezettsége és dokumentálatlansága. A készletek variálásával pénzt lehet csinálni, költséget növelni, nyereséget csökkenteni, és fordítva, költséget növelni, nyereséget csökkenteni, és fordítva, attól függően, hogy éppen mire van szükség.
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 23:37 A Milan az Inter legyőzésével hangolt a Fradi elleni meccsre
- 22:35 Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 20:37 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
- 20:12 Amikor a házasság, a politika és a drogfüggő is hazudik – ezekről olvastunk októberben
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 05:00 Nem mindegy, mikor aprítjuk, és hol tároljuk a tűzifát
- 19:31 Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 18:08 Mellel akarta hazaadni a labdát, az év NB I-es öngólja lett belőle
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 15:14 Bilincsbe rakták Orbán Viktort egy cseh politikai magazin címlapján
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 13:40 A Szenegálból visszaforduló lengyel elnök csak a rohamrendőrökön átverekedve tudott bejutni az alkotmánybíróság épületébe – videó
- 14:31 Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú bántalmazott, majd rabolt ki egy férfit Salgótarjánban
- 13:31 Az Astoria aluljárójában utcazenélt Azahriah
