Belföld

Román állampolgár volt a lelőtt kispesti bankrabló

A még ismeretlen, harmadik bankrabló után hajtóvadászatot folytat a rendőrség.

A rendőrség honlapján közöltek szerint a lelőtt 41 éves férfi román állampolgárságú volt. Az elfogott 32 éves férfi magyar állampolgár, a budapesti lakos a gyanú szerint a figyelő “szerepét” töltötte be a rablás idején, vagyis az utcáról biztosította társait.

Az elfogott, majd őrizetbe vett 32 éves férfi lakásán tartott házkutatás során a nyomozók lefoglaltak egy légpisztolyt. Ellene rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárást, a BRFK kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Harmadik társuk után, akit eddig még nem sikerült elfogni, hajtóvadászatot indított a rendőrség.

A XIX. kerületi Fő úton lévő bankba két férfi, arcát maszkkal eltakarva ment be. Az ügyfeleket és az alkalmazottakat fegyverrel megfenyegették, földre fektették és a készpénz átadását követelték. A bankfiók pénztárosa a fenyegetés hatására a pénztárban lévő mintegy 2,8 millió forintot átadta az egyik elkövetőnek. A banki alkalmazottak és az ügyféltérben tartózkodók közül senki sem sérült meg, a helyiségben lövés nem dördült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik