Belföld

Kevésbé fogy a magyar

Az év első öt hónapjában a halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek köszönhetően a természetes fogyás üteme mérséklődött a múlt év ugyanezen időszakához képest.

A fogyás üteme a 2009. január-májusi 17 782-vel szemben 2010 első öt hónapjában 16 479 volt – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 9000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 5 ezer volt.

A közlés szerint – az előzetes adatok alapján – 2010 első öt hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A születésszám havonként egyenetlenül alakult: februárban és márciusban valamivel több, januárban, áprilisban és májusban viszont jelentősen kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban.

Az év első öt hónapjában 1183-mal – 3 százalékkal – kevesebb gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma mind az öt hónapban alacsonyabb volt az előző évinél, összességében 4,4 százalékkal mérséklődött, ami 2009 első öt hónapjához viszonyítva 2486-tal kevesebb halálozást jelentett – írták.

A KSH tájékoztatása szerint a házasságkötések száma továbbra is csökkenő irányzatú. A 2010 első öt hónapjában kötött 10 613 házasság 15,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik