Belföld

Megelőzhető lett volna az M1-es beszakadása?

Egy fuvarozó rendőrségi vizsgálatot kért az ügyben. Szerinte nem volt rendesen kitisztítva az áteresz, mikor a Cuhai-Bakony-ér alámosta.

A rendőrséghez fordult egy győri székhelyű fuvarozási vállalat tulajdonosa, mert szerinte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. nagyobb odafigyelésével elkerülhető lett volna az M1-es autópálya beszakadása májusban. A hatóság szerint azonban kivédhetetlen volt az eset.

Május közepén a Cuhai-Bakony-ér alámosott egy hidat az M1-es autópályán, amely emiatt megroggyant és az út beszakadt. A lyukba hat autó is belehajtott, mindegyiknek több kereke kitört, de Polgár Sándor szerint ennél nagyobb baj is történhetett volna. A győri székhelyű Tibor Trans árufuvarozó és szállítmányozó cég tulajdonosa szerint, ha kitakarítják a vízmedert és az autópálya mellé időben kihelyezik a termésköveket, megelőzhető lett volna a beszakadás.

Polgár Sándor elmondta: sok autóst és fuvarozó céget jelentős kár ért, mert nem tudták időben leszállítani az árukat. Sokan jelentős plusz költséggel Szlovákia felé kerültek. Azt mondta: az áteresz az alámosás előtt is nagyon szemetes volt, a fák és a bokrok évek óta a mederben nőnek, szerinte ezek is szerepet játszottak abban, hogy a víz nem tudott rendesen elfolyni. Polgár Sándor a Győr- Moson- Sopron Megyei Rendőr- főkapitányságtól kérte az ügy kivizsgálását.

Béni Gyöngyi az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs vezetője a Független Hírügynökségnek úgy reagált: az eset kivédhetetlen volt. Elmondta: a Komáromi Autópálya Mérnökség vezetője már a beszakadás előtti napon elrendelte a híd és környezetének folyamatos figyelését, ám rendellenességet nem tapasztaltak. Ezután vették észre, hogy kimosódás kezdődött a támfal mellett, így az illetékes autópálya mérnökségvezető elővigyázatosságból elrendelte a forgalom egy sávra szűkítését és a sebesség csökkentését, valamint a kimosódás feltöltését. A pályatest épp ekkor, a törmelék helyszínre szállítása közben szakadt be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik