Gazdaság

KÖTELEZŐ FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS – Lazítókötés

Lassú olvadás indul meg jövőre a gépjárművek felelősségbiztosításában, miután a biztosítók öt százalékkal lefelé és felfelé is eltérhetnek a kötelező díjtól. A tételek ezáltal legfeljebb néhány ezer forintban különböznek, így a csábítási trükkök főként extra marketingakciókban öltenek testet. A gépjármű-tulajdonosok e hónap végéig léphetnek át új társasághoz.

A gépjármű-felelősségbiztosítás liberalizációjának első lépése nyomán – a tízezernyi lehetséges változat közül – a biztosítók jövőre 51 módozatot kínálnak. A pénzügyminiszter által megállapított alapdíjaktól valamennyi társaság eltér egynémely konstrukciójánál, többnyire azonban úgy, hogy amit a vámon elveszítenek, azt a réven megnyerjék. Három társaság – a Garancia, a Generali és a Providencia – egyenesen arra vállalkozott, hogy mindegyik kötelező biztosításánál lefelé térjen el az alapdíjtól. A biztosítók elsősorban azt vették figyelembe, hol is vezetik a kérdéses gépjárművet. Természetesen a Budapesten kívüliektől enyhébb díjat várnak el, mint a fővárosiaktól, és általában a keleti országrészt is kevésbé kockázatosnak tekintik a nyugatinál. A biztosítók egy része különbséget tesz a vezetők életkora szerint is. (Néhol 23, máshol 25 év az a korhatár, amelyen felül az úrvezetők nagyobb bizalmat élveznek.) Ugyancsak fontos tényező a gépjármű típusa.

Az Állami Biztosításfelügyelet (Ábif) minden jelentkezőnek engedélyezte a gépjárművek kötelező biztosítását, jóllehet három biztosítót a jövőben is szemmel kíván tartani. Két másik cég termékénél jogi aggályok merülhetnek fel, ám ezek legfeljebb az 1999-es termékeket érinthetik. Akkor egyébként már 10 százalékkal térhetnek el a társaságok az alapdíjtól – legalábbis ez a valamennyi fél által elfogadhatónak mondott terv. Az ezredfordulón 15 százaléknyi manőverezésre nyílik lehetőség, a rákövetkező évben pedig a limit megszűnik.

Az Ábifnál azt jósolják, hogy az idei “szabadosság” nyomán mintegy 150 ezren váltanak majd biztosítót. Ezen a létszámon nyilván a Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe) is osztozni kíván. E szervezet nyolcadikként fogott e biztosításba: jó egy évvel megalakulása után, a múlt héten jutott Ábif-engedélyhez. A Fuvarozók Országos Szövetségének égisze alatt biztosítók – így az ÁB-Aegon – segítségével szerveződött egyesületnek immár 1400 tagja van. Konstrukciói a Hungária (a Köbe viszontbiztosítója) termékeinek felelnek meg. Az egyesület díjaiban nyilván nem tud a biztosítók elébe menni; versenyre a költségek terén kíván kelni. Non-profit szervezetként pedig a majdan képződő nyereség visszajuttatására készül. Elsőként effélére egyébként az ÁB-Aegon vállalkozott: épp a múlt héten adott számot arról, hogy az itt képződött nyereségének 3 százalékon felüli részét (összesen 200 millió forintot) kifizeti ügyfeleinek. Azok jövő évi első befizetéséből a társaság elenged, ha pedig az illető már nem az ÁB-Aegonnál van, akkor a rá jutó részt az ügyfélszolgálati irodákban veheti fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik