Belföld

Távozik posztjáról Cselényi László

A Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke – közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége.

Az elnök és a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntése értelmében Cselényi László mandátuma elnökségének hatodik évében, július 22-ével, a médiatörvény parlamenti megszavazásának tervezett napján szűnik meg – olvasható a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének közleményében.

Mint írják, az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.

Szabó László, a közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz által delegált tagja az MTI-nek elmondta, az elnöknek 42 havi végkielégítés járt volna, ám ezt a kuratórium hosszas vita után a felére csökkentette, így Cselényi László 21 havi végkielégítéssel távozhat az intézmény éléről.

A Duna Tv Közbeszéd című, csütörtök esti műsorában Cselényi László azzal indokolta lemondását, hogy az új médiatörvény elveszi a Duna tévé önállóságát, megszűnik gazdasági függetlensége. A leköszönő elnök azt mondta: “Ha nincs önálló gazdálkodás, nincs önálló gondolat”. Cselényi szerint a közmédiumok összevonásával a kormány a Duna TV vagyonát odadobná, “ahol semmi sincs”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik