Czollner Gyula, az RTL Klub sportriportere: „A Forma-1-es futamok egyik kommentátoraként elsősorban témába vágó oldalakat látogatok. Az autóversenyzés ma egyértelműen az a sport, amely a számítástechnikával leginkább összefonódott. Míg a versenyzők és a konstruktőrök munkáját az informatikai cégek csúcstechnológiái segítik a felkészülésben, a sport szimpatizánsai számára tökéletes aranybánya az internet. Én is itt készülök fel a futamok közvetítésére. Ebben nagy segítségemre van az F1-live nevű oldal. Érdekessége, hogy hivatásos újságírók írják, úgy, hogy ott is ülnek a paddockban, a box utca mögötti részben. Ezáltal mindig friss és megbízható információval szolgálnak a futamokról, időmérő edzésekről, jó esetben az átigazolásokról is. Gyakran fél füllel hallott szakmai pletykákat is megosztanak az olvasóval, amelyek később általában beigazolódnak (www.f1live.com, www.atlasf1.com). Hivatalos eredményekért, statisztikai adatokért két másik oldalt keresek fel (www.formula1.com, www.fia.com). Az időmérő edzések után azért érdemes felmenni ezekre a honlapokra, mert itt láthatók a szektoridők, az, hogy kié volt a leggyorsabb kör, ki volt a legfürgébb a célegyenesben, amiből már következtetni tudok egyes pilóták versenystratégiájára. Itt nézek utána, hogy adott helyszínen egy-két évvel korábban ki, hogyan teljesített. Statisztikában és információban a saját oldalunk is erős (www.rtlklub.hu/forma1), lévén szerkesztői komolyan rá vannak kattanva a Forma-1 világára, ezért nagy odaadással és háttértudással szerkesztik honlapunkat.”
- 17:17 Magyar Péter: A közszférában otthoni munkavégzést rendelünk el hétfőtől
- 17:01 Az állatok „ujjlenyomatát” olvassa egy új magyar algoritmus
- 16:57 Szerdáig marad a pokoli hőség, csütörtökön érkezik a hidegfront
- 16:50 Megverte, megharapta és fojtogatta: nemi erőszakkal vádolják a történelmi futballsikert elért válogatott kapitányát
- 16:50 Az év legjobb F1-versenyén 2 másodperc volt a különbség az első és a harmadik helyezett között
- 16:21 Elnököt választott a Momentum: kispesti önkormányzati képviselője vezeti mostantól a pártot
- 16:20 Hatos lottó: itt vannak a június 28-i nyerőszámok
- 16:07 Miközben a klubcsapataikat irigykedve nézzük, a válogatottjuk csúnyán leszerepelt a vb-n
- 15:37 Ideiglenes ivókutakat állítanak fel Budapesten
- 15:29 Jászberényi Sándor: Trump szülinapi lufija
- 15:04 Összehangolt keresés indult egy eltűnt idős férfi után, de már csak a holttesét találták meg
- 15:02 Extrém hőhullámtól retteg a francia futballválogatott
- 14:44 Bükkábrányi tragédia: öt halott, köztük három gyerek, egy sportoló és a barátnője
- 14:35 Elzárja a pályát egy meghibásodott InterCity, ezért késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon
- 14:21 Hőség: három nap alatt ezerrel több ember halt meg Franciaországban, mint a megelőző hónapokban
- 13:37 A Védvonal vezetője megvonta a hétvége mérlegét
- 08:11 Eltávolították a vezetékre dőlt fát, újraindul a balatoni vonatforgalom
- 08:25 Alaptörvény-módosítás: lezárult az egyeztetés
- 06:17 Három településen újra választást tartanak
- 12:00 Hőhullám, indiai tűzfúvók, király fotózkodás a hét képein
- 09:44 Márki-Zay Péter: A demokrácia lényege nem az, hogy az állam előre eldönti, kik közül választhatnak az emberek
- 13:03 Kiégett egy autó az M7-es autópályán
- 13:28 Németh Balázs a kormány első 50 napjáról: Elkezdték a Rákosi-féle ÁVH újjáalapítását
- 15:04 Összehangolt keresés indult egy eltűnt idős férfi után, de már csak a holttesét találták meg
- 06:58 Messi csereként beállva, Kane és Modric kezdőként írt történelmet – ez történt a vb 17. játéknapján
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
