Másfélszer több, 13 ezer 659 új lakást vettek használatba az első félévben, mint egy évvel ezelőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből. A dinamika az első negyedévben kissé nagyobb, 55 százalékos volt, de ezt követően is jelentős, 43 százalékos a növekedés 2003 második negyedéhez képest. A boomon persze nem kell csodálkozni, hiszen az elkészült új lakásokat legalább egy évvel ezelőtt – ha nem régebben – kezdték el építeni, amikor a rendkívül alacsony, államilag támogatott hitelkamatok rászabadították az elhalasztott keresletet a piacra.

Annál érdekesebb azonban, hogy a lakáshitelek szigorítása után sem csökken a kiadott építési engedélyek száma, sőt a 27 ezer 900 darab engedély 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban (pedig akkor 13 százalékos volt a növekedés.) Ez azt mutatja, hogy tavaly decemberben hiába szigorodtak az államilag támogatott lakáshitelek feltételei, és bármennyire magasak azóta is a kamatok, ez nem szegte kedvét az építőknek. Igaz, a bankok éppen a második negyedévben rukkoltak elő tömegesen a deviza alapú kölcsönökkel, amelyek a drága forinthitelek mellett egy olcsóbb finanszírozást tesznek lehetővé. (Kérdés persze, hogy hosszú távon is megéri-e majd az ügyfeleknek, hiszen ebben az esetben árfolyamkockázatot is vállalniuk kell, a forint gyengülése ugyanis drágíthatja a kölcsönt.)
A legnagyobb növekedés nem a saját használatú, hanem az értékesítésre szánt, vállalkozói lakásépítések terén érzékelhető; az első 6 hónapban kétszer annyi eladásra szánt otthon épült fel, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyekből pedig jól látható, hogy ez a tendencia folytatódik. Úgy tűnik tehát, hogy jelentősen megerősödött ez a vállalkozói réteg, de magyarázat lehet az is, hogy egyre többen jennek meg ezen a piacon. Míg tavaly az első félévben az új lakások alig egynegyedét építették gazdasági vállalkozások, addig az idén már 35 százalékát, miközben a természetes személyek aránya 69 százalékról 60 százalékra esett vissza. Csökken tehát az egylakásos családi házak jelentősége, miközben többszintes, többlakásos házakban kívánnak egyre több lakást felépíteni. A profitérdekelt beruházóknak egyébként jobban megéri társasházi lakásokba, vagy éppen ikerházba fogni, mint családi házra vállalkozni.
Az összességében fokozott építési kedv területileg differenciált az országban, hiszen az új engedélyek esetében a fővárosban látványos a növekedés, miközben a megyék több mint egyharmadában visszaesés tapasztalható.
