Belföld

Szankcionálnák, ha valaki nem jelenik meg egy bizottság előtt

Szilvásy György a héten nem tett eleget az albizottság meghívásának.

Mindenképpen szankcionálni kellene azt, ha valaki a meghívás ellenére nem jelenik meg egy adott bizottság ülésén – véli a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke.

Szilvásy György a héten nem tett eleget az albizottság meghívásának. A volt titokminiszter várhatóan újabb meghívót kap.Gulyás Gergely már szerdán kijelentette: nemcsak a parlamentáris demokráciát, de az alkotmányt is megsértette az MSZP, illetve Szilvásy György azzal, hogy a volt titokminiszter a szocialista párt döntésére hivatkozva nem jelent meg a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén szerdán. Emlékeztetett, az alkotmány kimondja, hogy “az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illetőleg köteles előttük vallomást tenni”.

Gulyás Gergely elmondta: ha valaki ma a meghívás ellenére nem jelenik meg egy bizottság ülésén, szankció nélküli jogsértést követ el. Ezt törvénymódosítással lehetne orvosolni.

Az albizottsági elnök több nemzetközi példát is említett. Az Egyesült Államokban – ismertette – végrehajtandó szabadságvesztésre is ítélhetik azt, aki nem tesz eleget egy bizottsági meghallgatásnak. Hangsúlyozta azonban, hogy ennél “finomabb” lehetőségek is vannak, hiszen egy gyakorló képviselő esetén akár ugyanolyan szankciót is lehetne fűzni a bizottságtól való távolmaradáshoz, mint amilyet például a vagyonnyilatkozat leadásának elmulasztásához fűz a törvény. Vagyis nem gyakorolhatja a képviselői jogait, nem tud szavazni, nem kap fizetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik