Belföld

Ősszel jön a Jobbik megoldása a “romakérdésre”

Vona Gábor szerint a hatóságnak kellene eldöntenie, melyik roma gyermek kerüljön bentlakásos iskolába.

A Jobbik várhatóan még ősszel beterjeszti a párt által cigánykérdésként azonosított probléma orvoslására az elmúlt hetekben megfogalmazott javaslatait.

Vona Gábor az MTI kérdésére egy pénteki, budapesti sajtóbeszélgetésen kifejtette, hogy amíg a “közrendvédelmi telepek” létrehozását tüneti kezelésnek tartja, a cigány tanulók számára létrehozandó bentlakásos iskolákra hosszú távú megoldásként tekint.

Hozzátette, hogy a párt jogi kabinetje mindkét javaslat szövegezésén dolgozik, s azokat terveik szerint még ősszel benyújtják az Országgyűlésnek.

Szegedi Csanád alelnök szeptember elsején jelentette be, hogy a Jobbik – elsőként Miskolc környékén – úgynevezett közrendvédelmi telepekre zárná a “közrendet veszélyeztető egyéneket”; a kettős kordonnal körbevett területen “rendőri, illetve csendőri felügyelet mellett” élhetnének az emberek, este tíz óra után pedig kijárási tilalmat vezetnének be. Másnap Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje már azt mondta: a telepek főként az előzetes letartóztatásban lévők elhelyezését oldhatnák meg, létrehozásukat mindenekelőtt a börtönök és a fogdák telítettsége indokolja.

Ezzel kapcsolatban Vona Gábor kiemelte, hogy a Szegedi Csanád által ismertetett koncepcióval ért egyet, az előzetes letartóztatásban lévőket véleménye szerint ezután sem a “közrendvédelmi telepeken” kell elhelyezni. Hangsúlyozta azonban, hogy az általuk elmondottak a társadalmi vita megindítását, a figyelemfelkeltést célozták. Hozzátette: javaslatuk félreértelmezése, hogy családokat költöztetnének a telepekre. Mint mondta, kizárólag olyan egyéneket zárnának be, akik képtelenek a társadalmi együttélésre.

Vona Gábor úgy fogalmazott: a Jobbik “azokat a garázda elemeket” szakítaná ki környezetükből, “akikkel a rendőrség nem tud mit kezdeni, és ezáltal elviselhetetlen mértékben fertőzik meg lakóközösségük életét”. Az önkormányzat és a rendőrség munkájának összehangolása szükséges ahhoz, hogy elbírálják, ki tartozik ebbe a körbe – fűzte hozzá.

A közrendvédelmi telepekre Miskolcon pillanatnyilag sajnos szükség és igény is van – összegezte Vona Gábor, hangsúlyozva, hogy sokkal fontosabb, a romák helyzetén hosszú távon javító javaslatnak tartja a cigány gyerekeknek indítandó bentlakásos iskolákat, amelyek működtetését állami, önkormányzati és egyházi fenntartásban is elképzelhetőnek tartja.

Szavai szerint az otthon kizárólag rossz mintákat látó diákok kollégiumi elhelyezése a felemelkedni kívánó cigány családoknak is érdekük, és bízik benne, hogy a bentlakásos iskolákból kikerülő fiatalok példája ezt idővel számukra is világossá teszi. Azonban addig is “meg kell találni, mely hatóság dönthet arról, hogy kik azok a gyerekek, akiknek bentlakásos iskolákban a helyük, mert odahaza kizárólag a segélyeken tengődés és a bűnözés jövőképét kapják” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik