Belföld

Jobbik: a Fidesz lesöpörte az álláshalmozásról szóló indítványt

Novák Előd szerint a miniszterelnök megígérte: támogatni fogják a javaslatot.

Lesöpörte a Fidesz a Jobbik indítványát, mely a képviselők álláshalmozása ellen irányult – mondta a Független Hírügynökségnek kedden Novák Előd, a Jobbik alelnöke.

Hozzátette: korábban Orbán Viktor megígérte, hogy pártja támogatja majd a javaslatot, de ez nem így történt. Novák előd hozzátette: “Orbán Viktor a Jobbik zárt frakcióülésén azt mondta, majd a következő választások idején, kisebb parlamenti létszámnál könnyebb lesz a Fideszben is átvinni az álláshalmozást megszüntető indítványt, de ő csak akkor szeret csatát kezdeni, ha tudja, hogy meg is nyeri.”

A Jobbik képviselői ennek ellenére magukra nézve kötelezőnek tartják azt, hogy a képviselőik nem indulnak önkormányzati tisztségekért – mondta az alelnök. Novák Előd úgy fogalmazott: remélik, hogy az indítványuk némileg átformálva, talán egy fideszes javaslat formájában hamarosan visszakerülhet majd.

A parlament alkotmányügyi bizottsága egyébként azt a jobbikos indítványt is elvetette, mely szerint a nemzeti trikolorba kerüljön vissza a szent koronás címer. A szocialista képviselők nemmel szavaztak, a Fidesz képviselői pedig tartózkodtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik