![]() |
Nyitható, mint egy doboz, és összehajtható, mint egy kézirat: így néz ki a jövő notebookja, legalábbis a müncheni dizájnfőiskola hallgatói szerint. Az Intel által támogatott, öt hónapos projekt eredményeként 26 diák adta be pályázatát a jövő hordozható számítógépeinek megtervezésére. Az ötletelés során persze nem olyan technikai problémák álltak a középpontban, mint a processzor teljesítménye vagy a képernyő átmérője: olyan notebookot kellett tervezni, amely minden életszerű környezetbe jól illeszkedik, így a munkahelyen és a háztartásokban egyaránt megállja a helyét.
![]() |
A tervek jórészt úgy készültek, hogy azok az elérhető technikai szabványok alapján megvalósítók legyenek – másképpen az ilyen jellegű masinák megfizethetetlenek lennének. A notebook-álmok ennek ellenére meglehetősen merészre sikeredtek (a példákat lásd képeinken), így azért kérdéses, hogy az elképzeléseket a valóságban is felhasználhatják-e a gyártók. Sok elem létrehozásához ugyanis még ma sem létezik technológia, vagy ha igen, mint például az összehajtható képernyő esetében, egyelőre még évek kellenek a prototípus előállításához, s még több idő a szériagyártáshoz.


