Gazdaság

Veszteségek nélkül

Bár a nyílt harctereken az egyik hadviselő fél technológiai fölénye általában biztos győzeleméhez is vezet, a szokásostól eltérő környezetben, a hegyekben, a dzsungelben, vagy a városokban a jobb felszerelés nem garantálja a hadi sikert. Ezért is fejleszt az amerikai védelmi minisztérium olyan harci robotokat, amelyek emberi beavatkozás nélkül is képesek tájékozódni a harctéren. Ezek a kamerákkal, hőérzékelőkkel és e legkorszerűbb tűzfegyverekkel – rakétákkal és gépágyúkkal – felszerelt automata járművek (Unmanned Gunned Vehicle – UGV) logisztikai feladatokat láthatnak majd el, például utánpótlást szállítanak, de akár az ellenség megsemmisítésére is képesek.


Veszteségek nélkül 1

Harci robot. Csak az ellenségre lő.

A védelmi minisztérium égisze alatt működő kutató-fejlesztő ügynökség, a Defense Advanced Research Projects Agency az elmúlt években több UGV megoldást is kifejlesztett, amelyek közül talán a legígéretesebb a Spinner nevű 6 tonnás hatkerekű terepjáró, amelyben külön rendszert építettek ki a „baráti tűz” kizárására. A gépek így mindig azonosítják a saját katonákat, és csak az ellenségre lőnek; küldetésük egyetlen gombnyomással megállítható, nem szabadulhatnak el.

A Pentagon és az izraeli hadsereg már egy ideje használ bombákat hatástalanító, tűzszerészeket helyettesítő robotokat; az új harctéri automatákat az amerikai hadsereg akár már jövőre is bevetheti Irakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik