Belföld

Szálasi-idézettel válaszoltak az alkotmány-előkészítő bizottságnak

Visszavonták azt a javaslatot, amellyel felkérték a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat véleménynyilvánításra.

Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának elnöke, Salamon László (KDNP) a testület ülésén elmondta, minden képviselőcsoport megjelölhetett öt társadalmi szervezetet, amelyeket vélemény-nyilvánításra kérnek fel az új alkotmány előkészítése során. A bizottsági elnök úgy fogalmazott: a megkeresésre a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja botrányos választ küldött, azt ugyanis ellátta egy Szálasi-idézettel is. Mivel a szervezetet a Jobbik jelölte, ezért Salamon László levélben fordult Vona Gáborhoz, a párt parlamenti frakciójának vezetőjéhez, hogy vonja vissza a jelölést. Erre mostanáig nem érkezett válasz.

A bizottsági elnök indítványozta, hogy a testület vonja vissza a Hatvannégy Vármegye felkérésére vonatkozó korábbi javaslatot. A vitában Novák Előd közölte: az említett e-mailben annyi szerepelt, “Továbbítom az illetékesnek”, a Szálasi-idézet automatikus lábjegyzetként jelent meg. Elmondta azt is: Vona Gábor korábban közölte, hogy nem vonják vissza a jelölést. Novák és Gaudi-Nagy Tamás “műbalhénak”, “boszorkányüldözésnek” nevezte az ügyet.

Ezzel szemben Schiffer András, az LMP képviselője azt hangsúlyozta: az alkotmányozási folyamatban egy hungarista nézeteket hangoztató szervezet nem vehet részt. Salamon László indítványa ellen a 45 tagú bizottságból csak a hat jobbikos képviselő szavazott, így a testület döntött arról, hogy visszavonják a Hatvannégy Vármegye felkérését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik