Belföld

Politikai titkok nyomában

Miért nem tudunk semmit az őszödi jelentésről, miért szemérmes Orbán Viktor?

Négy hónap sem volt elég arra, hogy a nemzetbiztonság főigazgatója az adatvédelmi biztos felhívására nyilvánosságra hozza az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült jelentés egyes részeit – írta a Magyar Nemzet.

A lapnak Jóri András ombudsman azt írta, hogy az operatív munka kivételével semmit sem kellene titkolni. A többi adat nemzetbiztonsági védelme szükségtelen, így a nyilvánosság elé kellene tárni azt is, hogy ki volt a megrendelő. Nagy Anna kormányszóvivő korábban a Hír Tv-nek azt mondta, hogy a kormány egyelőre nem tervezi az államtitokká minősített jelentés titkosításának a feloldását.

Szintén a titkosítással foglalkozik a 168 óra is, amely törvénytelennek minősíti, hogy a kormány üléseiről nem készül jegyzőkönyv. A hetilap a Magyar Közlönyben megjelent rendeletről Kiszelly Zoltán politológust kérdezte, aki azt mondta, a szöveg szerzője nem magyarul, “inkább fideszül (vagy „orbánul”?) fogalmazott, hogy az Alkotmánybíróság se boldoguljon vele”.

Alkotmányjogászok szerint erről ugyanis a parlamentnek illett volna szavaznia, de mire az ügy az átalakítás előtt álló Alkotmánybíróságig ér, a ciklus is letelik. A hetilap a rendelet kapcsán arra is emlékeztet, hogy ellenzékben a Fidesz a legteljesebb nyilvánosságot támogatta, de Magyarországon a politikusok fontoskodása miatt minden apróság szolgálati titoknak számít.

Ajánlott linkek:

Miért titkos az őszödi jelentés? (MNO)
Miért olyan szemérmes Orbán Viktor? (168 óra)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik