Foci

Klasszikus mesterhármas döntött Valladolidban

valladolid (valladolid, )
valladolid (valladolid, )

A második félidő elején emberhátrányba került a Celta Vigo, ami meg is pecsételte a sorsukat.

Alsóházi rangadót játszottak a spanyol labdarúgó bajnokság 16. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. A hétvégi eredmények miatt a hazai pályán játszó Real Valladolid az utolsó előtti helyről várta a találkozót, míg a Celta Vigo 15. volt, két pontra a kieső helyektől.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a vendéglátók egy meg nem adott gólig jutottak, a vigói alakulat legnagyobb gólszerzési lehetősége Charles fejese volt, amit Marino nagy bravúrral hárított.

A második játékrész elején a már említett Charles második sárgával a kiállítás sorsása jutott. A brazil támadó óriási butaságot követett el, ugyanis nem hagyta elvégezni a kirúgást, amiért megkapta a második sárga kártyáját, így mehetett zuhanyozni.

A folytatásban már csak egy csapat volt a pályán, a Valladolid bedarálta ellenfelét. A 30 éves csatár, Javi Guerra mesterhármast szerzett. Az elsőnél lefordult a védőjéről, majd a kapuba bombázott, a második gólját pedig fejjel szerezte. Az utolsó találatnál egy tökéletesen végrehajtott, külsővel középre tett labdát pofozott 6 méterről a hálóba.

Győzelmükkel a hazaiak pontszámban utolérték a vendégeket, így mindkét csapat két pontra van a veszélyzónától.

Eredmény – Primera División, 16. forduló

Real Valladolid – Celta Vigo 3-0 (0-0)
Gólszerző: Javi Guerra (60., 67., 86.)
Kiállítva: Charles (56.)

Videó – A mérkőzés összefoglalója

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik