Belföld

Folytatódott Budaházy pere

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületével vádolt férfi azt mondta, politikai fogolyként van börtönben.

A csütörtök reggeli tárgyalótermi incidens után délelőtt folytatódott Budaházy György perének tárgyalása a Fővárosi Ítélőtábla előtt. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével vádolt Budaházy perét azért szakította félbe a bíróság, mert a hallgatóság erélyesen követelte a hangosítás megoldását. Miután ez megtörtént, folytatódott a per.

A vád szerint Budaházy György 2006 őszétől kezdve internetes honlapoknak és hírportáloknak olyan írásokat és nyilatkozatokat juttatott el, amelyek az ügyészség szerint erőszakos cselekményekben való részvételre hívták fel az olvasót. A vád szerint a 13 írás az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását célozta. Budaházy a többi között a főváros blokád alá vételéről és a kormány elzavarásáról írt.

A Fővárosi Bíróság 2008 januárjában felmentette Budaházyt a vád alól, de a Fővárosi Ítélőtábla ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte. A megismételt eljárást követően a Fővárosi Bíróság 2009. szeptember 16-án egy év felfüggesztett börtönre ítélte a vádlottat. Budaházy és védője ezután felmentésért fellebbezett, ezt tárgyalja most április óta ismét az ítélőtábla.

Budaházy György csütörtök délelőtt a többi között arról beszélt, hogy szerinte sem a politikában, sem a médiában, sem a bíróságokon nem történt igazi változás. Kijelentette: “utoljára Rákosi Mátyás tisztogatott”. Budaházy mindezért felvetette, hogy külön bíróságot kellene létrehozni a közelmúltban történtek megítélésére. Nevetségesnek tartja azt, hogy olyan kijelentéseket vetnek a szemére, ítélnek a társadalomra veszélyesnek, mint amikor azt írta, fehér galambok helyett most kerecsen sólymokra lenne szükség. Amikor szavaira a hallgatóság hangos nevetéssel reagált, Máziné Szepesi Erzsébet bíró figyelmeztette őket, hogy ez nem színház. De az – vágta rá Budaházy.

A tárgyalás csütörtök délután folytatódik, Budaházy várhatóan a késő délutáni órákig fejti ki védekezését. A per szeptember 23-án a perbeszédekkel folytatódik, ítélet október 1-jén várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik