Belföld

Hiába teljesítettek, nincs jutalom az APEH-nél

Az adóhatóság munkatársai mellett a vámosok sem kapják meg a mozgóbért. Az államtitkár szerint tartani kell az államháztartási hiányt.

Negyedévente hétezer VPOP-s és 16 ezer adóhatósági dolgozó kapna jutalmat, amennyiben teljesítik a miniszter által előre meghatározott bevételi tervet. Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke szerint a tervet teljesítették, a második félév után azonban már nem kaptak pénzt – írja a közrádió honlapja. Az adópolitikáért felelős államtitkár levelében azt írta, az IMF-szerződés miatt tartani kell az államháztartási hiányt.

Mihalkó Péter, az Adóhatósági Dolgozók Érdekképviseletének vezetője elmondta, a miniszter a harmadik negyedévre nem is határozott meg tervet, lehet, hogy a munkavállalók egyáltalán nem kapnak majd mozgóbért. Újra megkeresik majd Matolcsy Györgyöt, hogy üljön le velük és tisztázzák a helyzetet – tette hozzá.

A jutalom kifizetésének kérdése nem először merül fel: tavaly nyáron már a sztrájk is szóba került, idén márciusban az APEH-dolgozók a Pénzügyminisztérium előtt tüntettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik