Belföld

MSZP: elfogadhatatlan a honvédség átpolitizálása

Az ellenzéki párt Simicskó István kijelentésére reagált.

Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára egy tiszavasvári lakossági fórumon tegnap azt mondta: “a Magyar Honvédség Rozgonyi Attila mellett áll”, így bíztatva az embereket, hogy a független képviselőt támogassák szavazataikkal.

Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egy hivatalos állami szervezet magas rangú tisztviselője ezt mondja. “Ez ugyanis azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP kormány immár nyíltan visszaél a rá ruházott hatalommal” – írta.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő közleményében felszólította Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja ki mi áll a háttérben és követelte, hogy fejezzék be a honvédség tavasz óta tartó átpolitizálását.

Simicskó István csütörtök este Tiszavasváriban a honvédséggel kapcsolatban a többi közt azt mondta: az önkéntes-tartalékos rendszer bevezetését és a katonai életpálya-modell megtervezése a legfontosabb feladat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik