Gazdaság

Képes hang

A tárgyalótermekből az irodákba és a háztartásokba is eljutottak a videokommunikációs rendszerek.

Beszélgetőpartnerünk és az általa ismertett prezentáció egyszerre látszik, a videokonferenciát lehetővé tévő képernyőegyüttes így még inkább a személyes találkozó élményét nyújtja. E megoldással a felhasználók szerint pénz, idő, és fáradtság takarítható meg, ráadásul a kommunikáció is hatékonyabbá válik a telefonáláshoz vagy e-mailezéshez képest.


Képes hang 1

Korszerű videokonferencia. Terjedőben.

szélsebesen a videotársalgást könnyítő rendszerek. „Ilyenre bárkinek szüksége lehet, aki telefonál, és aki utazik” – mondja Cseh Zsolt, a Synergon értékesítési tanácsadója. Persze elsősorban olyan cégekről van szó, ahol korábban nem tartották feltétlenül szükségesnek a videós megoldásokat. Ma már azonban e rendszerek nem számítanak luxusnak és egyre többen döntenek a beszerzésük mellett. A kormányzati szektorban ugyanúgy kifizetődhet az ilyen beruházás, mint például a kórházakban.

A hazai felhasználók jó része még a hagyományosnak tekinthető, tárgyalást könnyítő videokonferencia megoldásokat ismeri. A multik leánycégei más módok mellett így tartják a kapcsolatot az anyacéggel, a telephelyek, vagy éppen az irodaház eltérő helyiségei között. A hálózatok és végkészülékek fejlődésének következtében egyre nő a bekapcsolható videohelyszínek száma (akár 256 is lehet), a néhány éve még gyönge képminőséget újabban egyre tökéletesebb videokép váltotta fel, és a hangra sem lehet panasz. „A mikrofon olyannyira érzékeny az emberi hangra, hogy bárhonnan kifürkészi, a tárgyalás közben tehát nem érdemes sugdolózni, mert azt a teremben ülők ugyan nem, de a vonal másik végén biztosan hallják” – érzékelteti a fent említett kétképernyős Tandberg rendszer hangminőségét Bedő Norbert, az IBM Magyarország Kft. értékesítési mérnöke.

A többpartneres kommunikáció mellett újabban egyre hódítanak a kétszereplős, a telefonálást videóval kiegészítő szisztémák is. Ezek az egyre terjedő, a hang-, adat és videoátvitelt egyszerre lehetővé tévő IP alapú hálózatokon könnyen telepíthetők: csak egy menedzselő szoftverre van szükség. Ezen, valamint a hívást felépítő IP telefonkészüléken és szerveren kívül, webkamera, mikrofon, kihangosító és egy képernyő – akár tévé, vagy notebook – kell még. A Cisco már nálunk is számos ilyen megoldással szolgál, amelyek segítségével a telefonáláshoz hasonlóan pillanatok alatt létesíthetnek videokapcsolatot, természetesen a megfelelő biztonság mellett. Budafoki Róbert, a Cisco Systems Magyarország ügyvezetője szerint a hazai IP telefonkészülék állomány évente megduplázódik (jelenleg 20 ezer darabot használnak), ami előbb-utóbb a videos igények növekedéséhez is vezet.





Eszközök és célcsoportjaik
IP VIDEOKONFERENCIA.
Kormányzatban, vállalatoknál dolgozó felhasználók tárgyalótermi minőségű kommunikációjához.
IP ALAPÚ VIDEOTELEFON. Egyéni felhasználók telefonbeszélgetéséhez.
VIDEOKÖZVETÍTÉS IP HÁLÓZATON. Televíziós, internetes és telefonos jelek átviteléhez luxus igényű lakásokba, szállodákba.

A hagyományos céges-kormányzati felhasználói kör mellett a képpel kiegészített telefonálás a háztartásokban is megjelent. Az Analysys amerikai piackutató felmérése szerint 2007-re a távközlési társaságok világszerte 1,5 milliárd euró bevételre számíthatnak a videotelefonálásból, illetve az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokból; a vezetékes képátvitel lehetőségét már számos európai vállalat kínálja akár egyéni előfizetőknek is. A portugál PT Comunicaçőes egy Beamer nevű, a televízióra csatlakoztatható készülék segítségével teremt videokapcsolatot két előfizető között. Ugyanezt az eszközt egy külön képernyőbe integrálva a Belgacom Visto néven árulja. A France Télécom Wanadoo Visio nevű szolgáltatásának igénybevételével a PC-ről kezdeményezhető telefonhívás, s ily módon a számítógép videotelefonként is használható. És bár az egyéni előfizetői videotelefon piacon egyre újabb videós megoldások megjelenése várható, a vezetékes társaságoknak kapaszkodniuk kell: néhány év múlva a harmadik generációs hálózatokra épülő mobil videoátvitel alighanem lesöpri őket a porondról. Így számukra ezen a fronton alighanem az IP alapú videoközvetítés elterjesztése lehet a jövő, mely megoldással a felhasználók interaktív módon avatkozhatnak be a tévéközvetítésekbe, vagy videotelefonálásba – például úgy, hogy több kameraállásból válogatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik