Nagyvilág

Pucér látogatók egy bécsi múzeumban

naturista (naturista)
naturista (naturista)

Meztelen látogatóknak tartottak tárlatvezetést hétfő este egy bécsi férfiakt-kiállításon.

Mintegy háromszázan vettek részt a különleges tárlatvezetésen, amelyet egy naturista egyesület ismételt unszolására rendezett meg a Leopold Múzeum.

A rendhagyó múzeumi program apropóját a neves intézmény aktuális kiállítása adta. A „Meztelen férfiak 1800-tól napjainkig” című tárlat a férfiakt történetét mutatja be, többek között Paul Cézanne, Auguste Rodin és Andy Warhol alkotásain keresztül.

A termeket a rendes nyitvatartási idő után nyitották meg a fedetlen test hívei előtt. A program sok külföldi érdeklődőt is vonzott: németeket, oroszokat és szlovákokat – közölte a múzeum.

„Felejthetetlen élmény. Egy kicsit hűvös van, de nagyon érdekes” –- mondta az egyik nő az osztrák rádiónak.

Az ádámkosztümös vendégekkel ellentétben a múzeumi dolgozók magukon tartották ruházatukat, ahogy a sajtó nagy számban megjelent képviselői is.

„Ezúttal meztelenül álltak előttem a látogatók, de engem ez egyáltalán nem zavart” – mondta a múzeum egyik művészettörténésze.

„Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mennyi meztelenséggel ért egyet. A nyilvános helyeken egyértelmű szabályok vannak, ezekkel én is egyetértek, de magánintézményekben meg lehet teremteni a teret ehhez, és úgy tartom helyesnek, hogy megteremtsük a lehetőséget” – tette hozzá. A tárlatvezető szerint csak a sajtó élénk érdeklődése zavarta kissé a látogatókat a művészet elmélyült élvezetében.

A múzeum egy korábbi közlése szerint a férfiakt-kiállítás bizonyult a legnépszerűbb tárlatuknak 2012-ben. A kiállítással nem utolsósorban vitát akartak provokálni arról, hogy a női meztelenséggel összehasonlítva a férfiaktok megjelenése a nyilvánosságban sokkal kevésbé elfogadott. A kiállítás plakátja valóban megosztotta a bécsi közönséget. A tiltakozások hatására a falragaszok egy részén később maga a múzeum ragasztotta le az intim részeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik