Mióta a székesfehérvári Densónál bevezették a szelektív hulladékgyűjtést, a vállalat dolgozói közül többen rákaptak, és otthonukban is áttértek a környezetbarát megoldásra. „Azóta még tanácsot, ötleteket is kapunk a munkatársainktól, miként lehetne tökéletesíteni a módszerünket” – újságolja Vizy Antal, a Denso környezetvédelmi vezetője.

A Denso telephelye. Díjazott megoldások.
A vállalaton belüli szelektív hulladékgyűjtés csak egy eleme annak a komplex környezetirányítási rendszernek, amiért a fenntarthatóságot stratégiai célként kezelő cég hazánkban elsőként nyerte el az unió egyik legrangosabb környezetvédelmi elismerését, az Európai Környezeti Díjat a környezetirányítás kategóriában. A japán tulajdonú, autóalkatrészeket gyártó cég 1999 óta működik Székesfehérváron, nettó árbevétele tavaly 33,3 milliárd forint volt, munkatársainak száma 2100 fő. (Az idén a gyár egy 23,7 milliárd forintos beruházás keretében jelentősen bővíti a termelését, ezzel ezer új munkahelyet is teremtve.)

A „zöld” átalakulásban szerepe volt annak is, hogy a japán anyavállalat is elkötelezett a környezetbarát, fenntartható és társadalmilag is felelős termelés iránt. A díjat elsősorban mégis a magyar leánycég környezetvédelmi osztályán belüli kezdeményezéseknek köszönhetik. „Ezeket az új ötleteket el kellett persze fogadtatni a vállalat vezetésével, de a már lefektetett dokumentumokra – a cég filozófiájára, küldetésére – hivatkozva ez szerencsére nem ment nehezen” – számol be Vizy Antal. S bár a leányvállalatok radikálisabb kezdeményezéseit a legtöbb anyacég nem nézi jó szemmel, a Denso esetében ennek éppen az ellenkezője történt: a magyarországi vállalat elszántságán és sikerein felbuzdulva a következő évben az anyacég is kiadta első fenntarthatósági jelentését.

Szelektív szennyvíz- és hulladékkezelés a Densónál. Nem volt nehéz elfogadtatni.
VÁMOLT DOBOZOK. A „zöld” vállalatot (így a Densót is) sokszor egészen apró részletek különböztetik csak meg a fenntartható termelésre kevesebb figyelmet fordítóktól. Az ISO 14000 környezetirányítási rendszerrel is rendelkező Denso egyik ilyen „trükkje” például a csomagolóanyagok kezelése: a nyersanyagok borítását vagy újra felhasználják saját termékeik csomagolására, vagy visszaküldik a beszállítóiknak, hogy azok hasznosítsák újra, akár a Denso következő szállítmányánál. Furcsamód éppen a környezetvédelemre különösen kényesnek ismert uniós partnereikkel akadtak problémáik ez ügyben: a csatlakozás előtt ugyanis a ládák, dobozok egy része is vámköteles volt, és a nyugati határon túli kereskedelmi partnereket lehetetlen volt rávenni arra, hogy ezt a terhet vállalva közreműködjenek a hulladékmennyiség csökkentésében. Május elsejével, a vámhatárok megszűnésével ez az akadály szerencsére elhárult. Vizy Antal tapasztalatai szerint a belföldi beszállítók és a cég vevői messzemenőkig partnerek voltak az őket is érintő átalakításokban. Hasonlóan pozitív élményei vannak a társaság dolgozóival: bár a legtöbb változás közvetlenül nem érintette őket, a vállalaton belüli szelektív hulladékgyűjtést például nem volt nehéz elfogadtatni velük, különösen miután megbizonyosodhattak arról, hogy az így összegyűjtött anyagokat a későbbiekben is elkülönítve kezelik, erőfeszítéseiknek tehát van értelme.

Békacsoport. Kisiskolás projekt.
Talán csak formális apróságnak tűnik, mégis jelentős környezeti és anyagi megtakarításokat eredményezett, hogy a vállalat két, nagy teljesítményű kompresszorát négy, összességében azonos teljesítményt nyújtó kisebbre cserélték. A fogyasztást a négy kompresszor lépcsőzetes üzembe állításával sokkal rugalmasabban lehet a teljesítményigényhez igazítani, mint korábban. A „zöld” intézkedések közé tartozik, hogy sok helyen áttértek a központiról a helyi világításra, illetve hogy a zöld iroda programmal évente félmillió A4-es lappal csökkentették a papírfelhasználásukat, évi negyedmillió forintot spórolva a vállalatnak. Szinte teljesen eltüntették a lerakott hulladékmennyiséget: míg 2002-ben még 150 tonnára rúgott az általuk „termelt”, semmilyen formában nem újrahasznosított anyagok összsúlya, addig tavaly ez alig 50 kilogramm volt. Ez forintban kifejezve évi 28 milliós megtakarítást eredményezett, míg az energetikai átvilágítás és racionalizálás 38 millióval hagy többet a kasszában.
|
A munkaegészségügyre, a cég szűkebb és tágabb társadalmi és természeti környezetére is figyelmet fordítanak. Képviseltetik magukat Székesfehérvár különféle rendezvényein, kezdeményezői és segítői a helyi környezetvédelmi programoknak. Sokszor saját dolgozóik kérik, hogy lakhelyükön egy-egy környezetet védő megmozduláshoz segítséget nyújtson a cég. Országos szinten is aktív szerepet vállalnak: lehetőséget teremtenek az iparági vállalatok tapasztalatcseréjére, és közreműködnek a felsőfokú környezetvédelmi szakemberképzésben. A társaság gazdasági tevékenységében kiemelt szerepe van a (ráadásul pozitív mérlegű) környezeti könyvelési rendszer bevezetésének is.
