Gazdaság

Amerikai multinacionális cégek

egyre gyakrabban a saját bőrükön érzik, hogy nem tanácsos tengelyt akasztani az Európai Unió végrehajtó szervének is nevezett Európai Bizottsággal. A Microsoftot nemrég közel félmilliárd eurós büntetés megfizetésére kötelezték, mert az európai versenyhatóságok bűnösnek találták piaci erőfölénnyel való visszaélésben. A Philip Morris dohányipari óriás viszont magától fizet a következő években összesen több mint 1 milliárd euró fájdalomdíjat az Európai Uniónak és tagállamainak, cserébe azért, hogy utóbbiak elálltak a cigarettacsempészet támogatása miatt a cég ellen indított pertől.

A két eset egyik, bár korántsem egyetlen tanulsága, hogy Európa akkor és ott képes igazán tiszteletet parancsolni magának, amikor a tagjai együttesen, közös erővel lépnek fel. Ennek hiányában az unió a világpolitikai porondon ma még jobbára csak mellékszereplő. Az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekben a tagállamok nevében jár el, és ilyen minőségében 25 országot és 450 millió embert maga mögött tudó tárgyalópartnere az amerikai kormányzatnak. Mi több, a versenypolitikában és a versenyjogi szabályok érvényesítésében Brüsszel még amerikai társszervezeténél is markánsabb hatáskörökkel rendelkezik. Ezeket senki sem intézheti el egy kézlegyintéssel, aki az unióban akar üzleti tevékenységet folytatni. Egy-egy kis ország akár kiszolgáltatott helyzetbe is kerülhet valamely nagy multinacionális céggel szemben, az Európai Unió „védőernyője” alatt viszont fölöttébb jó eséllyel érvényesítheti nemzeti érdekeit.

Öreg hiba lenne ugyanakkor Európa és az Egyesült Államok, vagy az amerikai multik versengéseként felfogni a Microsoft és a Philip Morris megleckéztetését. Az említett ügyekben ugyanis nem az Európai Bizottság, hanem a hozzá panasszal forduló konkrét cégek, vagy akár – mint a mostani cigarettacsempészet-vita esetében – országos vámhatóságok voltak az ellenérdekelt felek. A bizottság pedig a közösségi jog alkalmazásával foglalt állást a vitában. Hogy helyesen értelmezte-e a szabályokat, az majd kiderül. A Microsoft ugyanis fellebbezéssel élt a pénzbírság ellen az Európai Bíróságnál. Márpedig az a testület a bizottságnál is nagyobb úr.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik