Nagyvilág

Soha ennyi magyar nem költözött még Németországba

németország (németország)
németország (németország)

Tavaly több mint 50 ezer magyar költözött Németországba, ami 30 százalékot meghaladó emelkedés 2011-hez képest - közölte kedden a német statisztikai hivatal.

A hivatal előzetes adatai szerint 2012-ben összesen 54 827 magyar állampolgár vándorolt be Németországba, ami csaknem 13 ezres, 31 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 41 980-hoz képest.

Tavaly összesen 1 millió 81 ezer bevándorló érkezett Németországba a Destatis számításai szerint. Ez a legnagyobb szám 1995 óta, és 123 ezer fős, 13 százalékos növekedés 2011-hez viszonyítva.

A bevándorlók száma alapján összeállított “toplistán” Magyarország a negyedik helyen áll, Lengyelország, Románia és Bulgária után.

Németországból 2012-ben 712 ezren vándoroltak ki, ami csupán 5 százalékos emelkedés éves szinten. A vándorlási mérleg – a be- és kivándorlók különbsége – 369 ezer, ami ugyancsak a legmagasabb érték 1995 óta.

Németországból Magyarországra 28 619-en költöztek, a mérleg így 26 208 fős bevándorlási többletet jelez 2012-ben, az egy évvel korábbi 16 980 után.

A bevándorlási folyamat szerkezete nem változott, tavaly is elsősorban az európai uniós tagállamokból érkezők száma emelkedett – az egy évvel korábbihoz képest 96 ezerrel, 18 százalékkal -, a huszonhét EU-ország térségén belül pedig főként két régióból, az euróövezeti adósságválságot leginkább megszenvedő déli országokból és az unió keleti részéből költöztek Németországba.

Az EU-hoz 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott országok csoportjában a legnagyobb mértékben, 62 százalékkal a szlovén bevándorlók száma emelkedett. Magyarország a növekedés mértéke alapján összeállított térségi rangsorban a második helyen áll. Romániából 23 százalékkal, Bulgáriából 14 százalékkal, Lengyelországból pedig 8 százalékkal többen költöztek Németországba 2012-ben, mint egy évvel korábban.

Az adatok térség szerinti bontása alapján az látható, hogy a bevándorlók többnyire a leginkább prosperáló német tartományokat célozzák meg. Bajorországba például 192 ezer, Baden-Württembergbe pedig 171 ezer bevándorló érkezett tavaly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik