Az amerikai thrash metal zenekar gitárosa májelégtelenségben hunyt el egy dél-kaliforniai kórházban csütörtökön – tudatta honlapján az együttes.
Fotó: AFP / Getty / Kevin Winter
Jeff Hanneman a Slayert még a nyolcvanas évek elején alapította egy másik gitárossal, Kerry Kinggel együtt Los Angelesben. A zenekar egyike volt a nyolcvanas évek négy nagy thrash metal együttesének (a másik három az Anthrax, a Megadeth és a Metallica). Hanneman nevéhez olyan számok fűződnek, mint a „Raining Blood” vagy az „Angel of Death”, amelyek a műfaj kiemelkedő albumának számító Reign of Bloodon hallhatók.
A gitáros két éve visszavonult a turnézástól, miután szervezetét „húsevő” baktérium támadta meg. Így a Slayer két 2011-es magyarországi koncertjén is „beugró” gitárosokkal lépett fel. Bár 2012-ben zenésztársa, Tom Araya, a Slayer énekes-basszusgitárosa felépüléséről számolt be, idén februárban Kerry King felfedte, hogy egészségi problémái miatt Hanneman továbbra sem tud együtt dolgozni velük.