![]() |
| A Cupola. 2009-ben a helyére kerül. |
Noha a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építése az eredetileg tervezettnél vontatottabban halad, moduljai azért lassacskán elkészülnek, és a helyükre kerülnek. Most éppen a bázis obszervatóriumának utolsó darabjai jöttek ki a gyártó olaszországi laboratóriumból: a hét átlátszó üvegtáblából álló Cupola nevű modulból elsősorban az állomás külső robotkarját irányítják majd. Az egységet 2009 elején csatolják majd az űrállomáshoz.
A csaknem kéttonnás Cupola hat darab trapéz alakú oldalablakból áll, amelyek egy központi, nyolcvan centiméter átmérőjű üvegtáblát vesznek körül – ez utóbbi pedig az eddigi legnagyobb, a kozmoszba tervezett ablak. Ennek megfelelően speciális, az űrbéli körülményeknek ellenálló szerkezetben készítették: négyrétegű kvarcüvegből áll, s összesen 10 centiméter vastag. A különböző rétegeket eltérő igénybevételre tervezték, míg a két középső üvegtábla elsősorban a külső és belső nyomás közötti különbségnek áll ellen, a világűrrel, illetve az utastérrel érintkező rétegeket rendkívüli ütésállósággal ruházták fel. Ezek a puskagolyó sebességénél is gyorsabban érkező űrtörmeléknek, és a súlytalanságban lebegő asztronauták ütközéseinek, esetleges rúgásainak is ellenállnak.
Az ISS számára létfontosságú Cupola elkészítését eredetileg a NASA kezdte a Boeinggel együttműködve, ám az űrállomás költségvetésének megkurtításával a projektet az Európai Űrügynökség vette át. A szervezet megbízásából aztán az olasz Alenia Spazio nevű űrtechnikai vállalat készítette most el a modult, amelyet később a floridai Kennedy Űrközpontba szállítanak tesztelésre.

