Nagyvilág

Hamis jogosítvánnyal csapódott földbe a pilóta?

repülőgép (repülőgép)
repülőgép (repülőgép)

A kazanyi repülőgép-baleset november 17-én történt, a hatfős személyzettel együtt 50-en vesztették életüket.

A Tatarstan Airlines nevű tatárföldi légitársaság U363-os számú járata a domogyedovói repülőtérről szállt fel, és a kazanyi nemzetközi repülőtéren, Moszkvától mintegy 820 kilométerre landolt volna. A repülőgép kétszer is megpróbálta a leszállást, a második kísérletnél azonban a gép gyorsan veszített magasságából és orrával a pályának csapódott, az üzemanyagtartályok lángra lobbantak.

Vlagyimir Markiny, a vizsgálóbizottság szóvivője elmondta, attól tartanak, hogy a kisebb regionális légitársaságoknak dolgozó pilóták egy része gyakorlatilag hamisított repülési engedéllyel rendelkezik, nem vesz részt a megfelelő kiképzésen. Mint mondta, a novemberben szerencsétlenül járt repülőgép pilótája egy olyan képzési központtól kapta meg jogosítványát, amelyet később a hatóságok bezártak, mert a gyanú szerint illegálisan működött.

A jövőben ellenőrizni fogják azoknak a pilótáknak a jogosítványát, akik azt az említetthez hasonló kétes iskolákban szerezték meg. A baleseti statisztikákból kiderül, hogy egy kereskedelmi repülőjárat utasának lenni nagyjából 4-szer veszélyesebb Oroszországban, mint a világ bármely más részén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik