Életműdíjat vehet át XX. századi európai filmművészet egyik legnagyobb színésznője, Anouk Aimée az 53. berlini filmfesztivál februárban megrendezésre kerülő gáláján. A francia színésznő klasszikussá vált alkotások főszerepeinek sorát játszotta el, és olyan világhírű rendezőkkel dolgozott együtt, mint Federico Fellini, George Cukor, Claude Lelouch, Sidney Lumet és Robert Altman. Anouk Aimée már 14 évesen filmezett, nővé érve pedig emblematikus figurája lett az 1950-es, 1960-as évek európai filmművészetének. Melankolikus szépsége a francia rendezők után európai kollégáikat is megragadta, mindenekelőtt Fellinit, aki fontos szerepet bízott rá az Édes élet, később pedig a Nyolc és fél című filmjében (mindkettőben Marcello Mastroianni partnereként). Főszerepet játszott Lelouch klasszikussá vált, Egy férfi és egy nő című művében (és szinte az összes többi munkájában is), és ezért az alakításáért Golden Globe-díjat és Oscar-jelölést kapott.
- 10:21 Tényleg lehetnek egészségügyi előnyei a sörfogyasztásnak?
- 10:15 Belőttek az ablakon keresztül a solymári óvoda egyik csoportszobájába
- 10:13 Ruszin-Szendi: A honvédelmi miniszter még nem keresett meg az átadás-átvetellel kapcsolatban, pedig lenne miről beszélni
- 10:03 Peller Anna és Peller Mariann is otthagyják az RTL Reggelit
- 09:59 „Ha nem mi vagyunk Európa legjobb csapata, akkor ők azok” – Luis Enrique mindenkit dicsért a BL-elődöntő után
- 09:55 Weyer Balázs a fideszes hírességeknek kiszórt közpénzekről: Ez nem NKA-ügy, hanem Hankó-ügy
- 09:47 Üvegtörő kalapáccsal okozott 21 millió forintos kárt a vonatszerelvényben, vádat emeltek ellene
- 09:45 Labancpolitika, csicska párt és Boldog karácsonyt! – Orbán Viktor emblematikus parlamenti pillanatai
- 09:39 Köllő Babett az ikerterhessége megszakításáról beszélt: „Tizenpár százalék esélyünk volt arra, hogy megússzuk mindhárman élve”
- 09:22 Bezártságpróba: embereket zártak össze 100 napra Kölnben
- 09:22 Volt gyermekvédelmi vezető: Azt mondták, elnézik nekem, ha 28 millió helyett 8 millióból újítom fel a tetőt és a többit a gyerekekre költöm, csak lépjek be a pártba
- 09:20 Vádat emeltek a győri Aston Martin-os gázoló ellen, letöltendő börtönbüntetést indítványoztak
- 09:17 „Néha brutális volt” – Lisa Kudrow a Jóbarátok kulisszái mögött zajló gonoszságokról beszélt
- 09:15 „Nagyon rossz döntés volt” – vitatják, hogy a PSG jogosan kapott-e büntetőt
- 09:13 A Szőlő utcai túlélő kiakadt Tuzson újrázásán
- 05:45 Hogyan tudnád megoldani ezt a Demjén Ferenc-kvízt?
- 20:12 Magyar Péter: Október 22-én nyilvánosságra hozzuk és kereshetővé tesszük az ügynökaktákat
- 07:01 T. Danny orrműtét előtt áll: elmondta, hogyan építik majd újjá az orrát
- 08:19 Harsányi Gábor: „Egyik reggel felkeltem, és belezuhantam egy mély gödörbe”
- 20:48 A kilencgólos őrület után előnybe került a PSG a BL-elődöntőben
- 19:26 Rendőrök jelentek meg Pintér Bence győri polgármesternél, hogy helyi fideszes politikusokról kérdezzék
- 07:29 „Nehéz elképzelni, hogy Orbán Viktor a jelenlegi Fidesszel képes lenne megszólítani új választókat”
- 07:17 NNI: Panyi Szabolcs nem kémkedett
- 09:22 Volt gyermekvédelmi vezető: Azt mondták, elnézik nekem, ha 28 millió helyett 8 millióból újítom fel a tetőt és a többit a gyerekekre költöm, csak lépjek be a pártba
- 19:58 „Az egész ország érezte akkor, hogy valami megváltozik” – Freddie Mercury barátaival beszélgettünk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
