Gazdaság

Egy csésze kávé Varga Istvánnal

A nemzetközi olajpiacon az a kulcskérdés, milyen magas lesz az olaj ára az esetleges Irak elleni háború után - véli Varga István, a Shell magyarországi elnök-vezérigazgatója.

Európa legeredményesebb vállalata volt a Shell 2002-ben. Jelent ez valamint a magyar leányvállalat számára?


Egy csésze kávé Varga Istvánnal 1

– Természetesen nem lehet elkülöníteni a magyar Shellt az európai cégtől, s így a mi teljesítményünk is része a tavalyi jó eredménynek. A rekorderedményt a több lábon állásnak köszönhetően sikerült elérni, hiszen az energetikában ma már a diverzifikáció tudja csak azt garantálni, hogy a különböző ágazatok ciklikussága ne okozzon nagyobb visszaesést. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az eredetileg 500 millió dolláros költségcsökkentéssel szemben 600 milliót sikerült megtakarítania a Shellnek globálisan, amelyhez az európai üzletágak is hozzájárultak.

– Az olajár magasnak mondható, mert az Irak elleni háború veszélye drágulást okozott. Ennél is magasabb olajárral kell számolnunk, ha kitör a háború?

– Megítélésem szerint a nyersolaj árának volatilitása megnő a háború alatt, vagyis hullámzó árra számítok, de nem hiszem, hogy a mainál lényegesen magasabbra emelkedne a szint. A háborús prémiumot már rég bekalkulálták a piacok. Azt már az 1991-es első Irak elleni háborúban láttuk, miként alakul az olajár a harcok idején. Sokkal inkább azt tartom a kulcskérdésnek, hogy hol áll be az árszint a háború befejeződése után. Feltételezem, hogy az Egyesült Államoknak világos elképzelései vannak e tekintetben is, s ezért valószínűleg hamar felfuttatják majd a kitermelést Irakban. Ez pedig további kínálatot és ennek következtében árcsökkentést eredményezhet.

– Ezek szerint Ön is háborúra számít. Nem tartja mégis elkerülhetőnek a fegyveres támadást?

– Személy szerint én sem akarok háborút, de a hivatalos amerikai nyilatkozatok alapján nem nagyon látni ma már más lehetőséget. Elég ha csak Bush elnök múlt heti kijelentésére utalok, amikor is azt mondta, hogy a „játszmának vége”. Ez világos beszéd volt.

– Nálunk ezzel szemben álproblémákról szól a vita, így arról, kiket és miért is képeznek ki Taszáron, illetőleg milyen levelet szabad aláírnia a miniszterelnöknek…

– Magyarország a NATO tagja, s így kötelezettségek hárulnak rá. Ezekről érthető kommunikációval fel kell világosítani minden állampolgárt. A kormánynak ugyanakkor úgy kell a lépéseit megtennie, hogy arról a lakosság tudjon és lehetőség szerint azt el is fogadja. A kötelezettségek hagynak ugyanis mozgásteret a kormányok számára.

– Ha már a kommunikációnál tartunk: Bécsben élt, amikor Ausztria az uniós tagságra készült. Sokan kritizálják az osztrákokat, hogy túl nagy teret engedtek a szkeptikus hangoknak a belépésről szóló népszavazás előtt. Egyetért ezzel?

– Őszintén szólva a magyarországi csatlakozási folyamatról csak benyomásaim vannak. Annak vagyok a híve, hogy a tagság támogatására a legjobb meggyőzés, ha feltárjuk az unió valós értékeit. A közvetett és azonnali előnyök – bár főként erről folyik most a vita – eltörpülnek a hosszú távúak mellett, hiszen az óriási, szinte korlátlan piac jelenti az igazi kitörési lehetőséget. Ausztria különben sok szempontból biztosan jó példa arra, miként kell a csatlakozási tárgyalásokon a nemzeti érdekeket védeni és azokat aztán a társadalom számára is egyértelművé tenni. Egyet persze nem szabad elfelejteni: az az unió, amelyben mi tagok leszünk, nagyban fog különbözni a mostanitól.

– Bár azt mondják, hogy egy beszélgetést tönkre tesz, amikor az időjárás kerül elő, mégis megkérdezem: a sok hó jelentett-e fennakadást a Shellnél az év elején?

– Egyelőre, lekopogom, nem, bár voltak olyan pillanatok, amikor szinte teljesen kiürült néhány töltőállmásunk. Múlt héten például a tankautóink nem tudtak elindulni több irányba, s ez már-már ellátási nehézségeket okozott. De végül is mindenkit ki tudtunk szolgálni, például úgy, hogy a nagybani üzemanyag-vevőink részére tervezett szállítások egy részét átütemeztük. Ami még érdekes, a fogyasztás nem esett vissza, pedig valóban kevesebb autó volt az utakon. Sokan vélhetően bevásároltak, aminek okán egy esetleges forgalom-visszaesést talán később fogunk regisztrálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik