Gazdaság

Trabant egymillióért

Vasutas váll-lapoktól, az autóbusz-megálló táblán át, egy Floridából Magyarországra érkezett közel negyven esztendős Ford Mustangig – több mint nyolcszáz autózással kapcsolatos tárgy kerül kalapács alá március elsején a Soroksári úti Jaguar Szalonban. Az Oldtimer Press árverésén a tételek több mint fele „papíráru”: újságrégiségek, korabeli plakátok, térképek fényképek, katalógusritkaságok, prospektusok, szakkönyvek várnak vevőre, köztük például egy 1908-ból származó Bosch-kiadvány, korabeli mágnesekről, amelynek kikiáltási ára 9500 forint.

Licitálni lehet majd jó néhány kocsilámpára, olyanokra is, amelyek még a konflisok oldalán szolgáltak, a legkülönbözőbb korú taxiórákra, így egy 1913-as évjáratúra is, és mindenféle hasznos vagy haszontalan csecsebecsére, segédeszközre az autózás hőskorából.

Az aukció fénypontját azonban minden bizonnyal a többségükben működőképes, muzeális értékű járgányok jelentik majd: kerékpárok, motorok és oldtimer autók. Ez utóbbi kategória talán legérdekesebb darabja egy Trabant, amely kora alapján talán nem érdemelne különösebb figyelmet, hiszen 1989-es évjáratával nem igazán számít oldtimernek, ám az autót, amelynek forgalmi engedélye az első tulajdonos nevére szól, soha nem használták, kilométer órája 30-as számot mutat. Ez magyarázza az első pillantásra borsosnak tűnő, 979 ezer forintos kikiáltási árat.

A legmagasabbról egyébként, 3 millió 150 ezer forintról, egy 1964-es Ford Mustangot indítanak a szombat délelőtti rendezvényen. Az Egyesült Államokból importált, belül piros bőr kárpitozású járgány háromfokozatú kézi váltóval, V8-as motorral működik, s bár forgalmi engedélye lejárt, kétségtelenül vonzó portéka lehet egy gyűjtő számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik